Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A túl sok és a túl kevés alvás is ront a memórián és a reakcióidőn

A túl sok és a túl kevés alvás is ront a memórián és a reakcióidőn Életmód

A hét óránál kevesebb és a kilenc óránál több alvás is negatívan befolyásolja a kognitív teljesítményt, így a vizuális memóriát és a reakcióidőt is – állapította meg a University College London (UCL) új kutatása.

A szakértők majdnem 400 ezer résztvevőnek a UK Biobank adatbankban szereplő adatait, valamint az Alzheimer-kórt vizsgáló IGAP (International Genomics of Alzheimer’s Disease Project, IGAP) nemzetközi projekt információit elemezték. Összefüggést kerestek az alvás és a kognitív funkciók, valamint a demencia között.

Hirdetés
Hirdetés

Az eredmények szerint azok, akik napi hét óránál kevesebbet aludtak, át nem aludt óránként öt százalékkal több hibát ejtenek a vizuális memóriát vizsgáló teszteken. Akik naponta több mint kilenc órát aludtak, még többet hibáznak (9 százalék többletóránként). A reakcióidejük átlagosan egy százalékkal volt lassabb minden plusz óra alvással.
Ezek alapján egy egészséges felnőttnek 7-9 órát kell aludnia – mondta el Victoria Garfield, a UCL munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Összességében tanulmányunk kiemeli az alvás mennyiségének jelentőségét. Az alvási szokások javítása előnyökkel járhat a kognitív egészségre – mondta Albert Henry kutató.

Korábbi kutatások kapcsolatot állapítottak meg az alvási problémák és az elbutulás kockázatának emelkedése között. A mi tanulmányunk alig talált bizonyítékot arra, hogy az alvás időtartama ezzel összefüggne, a kapcsolatot tovább kellene vizsgálni – tette hozzá.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás