Alattomos kór a demencia

Erdővidék Múzeumának és a Diakónia Keresztyén Alapítványnak a meghívására az alapítvány baróti székhelyén dr. Kiss Gabriella mentálhigiénés szakember, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon munkatársa tartott előadást a demenciával, illetve az Alzheimer-kórral küzdő idős emberek személyközpontú gondozásának mibenlétéről, problémáiról, a felmerülő gondok lehetséges megoldásairól.

„Ahhoz, hogy demenciával élő személyeket gondozzunk, hogy a gondozó családtagokat támogatni tudjuk, nagy szív kell. Mindenekelőtt türelemre, szeretetre, elkötelezettségre van szükségünk. 25 éve dolgozom a Szent Erzsébet Öregotthonban, és bátran kijelenthetem, hogy a szakmaiság mellett a szívünk is benne van ebben a munkában” – mondta bevezetőként az előadó.

Kitért arra, hogy a demencia története a 18. században kezdődött valójában, ámbár azt is mondhatnánk, hogy a betegség egyidős az emberiséggel, hiszen feledékeny emberek mindig voltak, de korábban ezt a gyengeelméjűséggel párosították. Csak az 1800-as évek elején tettek különbséget a veleszületett és az élet során szerzett gyengeelméjűség között, a demencia szót ezután csak az utóbbira használták.

Régebb a kórházak pszichiátriai osztályai tele voltak ilyen betegekkel, a betegséggel járó tüneteket olykor embertelen módon próbálták csillapítani. Gyakorlatilag tébolyultakról beszéltek mindaddig, míg Alois Alzheimer német orvos kutatása áttörést nem hozott a betegség kezelésében. Alzheimer ismertette az akkor még szokatlan agybetegség klinikai és kóros jellemzőit. 1910-ben nevezték el ezt az állapotot Alzheimer-kórnak. A kór korai stádiumában memóriavesztés áll be, a beteg szorongóvá válik, később a mindennapi életviteléről már más kell gondoskodjon, mindenben segíteni kell neki, a súlyos stádiumban a beteg már teljes ellátásra szorul.

„Ha valakinek nem jut eszébe, hogy ötödik osztályban ki volt az osztálytársa, még nem kell a betegségre gondolni” – hangsúlyozta az előadó. „A demencia valójában egy időből való kiesés, ami emlékezészavart okoz. Mintha a beteg számára minden a jelenben történne” – részletezte.

„Nagyon fontos, hogy a mindennapi életvitelben ráfigyeljünk a feledékenységre, mert az lehet, hogy a demenciának az előjele. Az idősebb házastársak általában jól elvannak együtt, de ha egyikük meghal, megváltozik az életük, és sokan csak ekkor veszik észre a bajt. Fontos a neurológiai vizsgálat, szükség esetén a gyógyszeres kezelés, a beteg napi feladatokba való bevonása, foglalkoztatása. Tévhit, hogy a demens beteg semmire sem képes, igenis érhetünk el vele eredményeket. Ne spóroljunk a szeretettel irántuk, talán ez a legfontosabb” – állapította meg dr. Kiss, aki szerint nagyon fontos a megelőzéssel foglalkozni.

Meglepő szám, de Romániában 270.000 demens beteget tartanak nyilván, akik közül sokan sajnos csak nagyon későre kerülnek orvoshoz.

A doktornő bemutatta a Demencia és család című, kutatásai alapján írt könyvét is, fókuszálva a betegeket ápoló családtagok nehézségeire.

„A legfontosabb az, hogy mondják ki a problémáikat, ne akarjanak azokkal egyedül megküzdeni, hiszen segítőkész emberek mindig vannak” – mondta dr. Kiss Gabriella a hallgatóságnak, azzal kapcsolatban pedig, hogy mit tehetnénk a betegség megelőzéséért, részletezte: egységes recept nincs, de figyeljünk oda az étkezésre, ne hagyjuk abba a munkát, az agyat tornásztatni kell, jó hatással van a szervezetre a fizikai munka, a mozgás, a séta, a napi tevékenység mind-mind nagyon fontosak a megelőzésben. „Legyenek terveink, céljaink idős korban is” – hangsúlyozta.

Megtudtuk, hogy a problémák általában a nyugdíjas korral együtt kezdődnek, amikor szociálisan leépítjük magunkat. Több fokozata van a leépülésnek, de egyelőre pontosan nem tudják, mi okozza a demenciát. Volt példa azonban arra is, hogy demens beteget vissza tudtak integrálni a családba, tehát sohasem szabad feladni azt, hogy még lehetünk hasznosak, akkor sem, ha ez egy adott ponton már elképzelhetetlennek tűnik. „Sokat jelenthet egy jóleső beszélgetés is, amikor felszabadul a lélek, lehetőleg saját magunkat ne sodorjuk bele a betegségbe, tegyünk ezért” – hangoztatta az előadó hallgatói kérdésekre válaszolva.

Bár a statisztika szerint a demenciában szenvedők ötven százaléka örökölte a betegséget, ettől sem kell megijedni: „arra kell figyelni, hogy ne kövessük elődeink mintáit. Ők lehet valahol valamit elrontottak, amiről nem beszéltek, de a lényeg, nem kell félni. Örülni kell az életnek, a létezésnek, segíthet az is, ha pozitív kimenetelű történeteket olvasunk, vagy ilyen filmeket nézünk, és ha valamilyen aggasztó jelet észrevesz valaki magán, idejében el kell menni orvoshoz és kideríteni, vajon a félelem okozza-e (mert okozhatja), hogy nem tud már úgy figyelni valamire, mint régebb, vagy valami más. Gondolkodásunk, életmódunk, kapcsolataink változtatásával is elkerülhető a baj” – biztatott a doktornő.