Amikor kőeső pusztította a csíki tájakat

Egy francia tanár, bizonyos Joseph Cassiope az 1930-as években kiszámolta, hogy a meteorológiai jelenségek minden háromszázhetvenkét esztendőben ismétlődnek. Visszafele haladva az időben ez ugye 1652-re esne, ám abból az évből nem találtam Székelyföldre vonatkoztatható időjárási adatot, így nem tudjuk megjósolni, milyen júliusra számíthatunk. De ha nem is éppen 1652-ből, a régi időkből bukkantam olyan naplóbejegyzésekre, krónikarészletekre, amelyekből joggal okulhatunk.

Illetve okulhatnánk, ha pontosan ismernénk a korabeli fogalmakat, mert például 1579. július 25-én Csíkban mi lehetett az a kőeső, „melynek az köviben olyak voltanak, mint egy öreg dió; házakot, istállókat törött le, lovat, disznót, barmot ölt meg…, és az tavaszi vetést mind elveré”? Mivel a Czuczor–Fogarasi-féle A magyar nyelv szótára a kőesőt jégesővel azonosítja, valószínűsíthető, hogy erről van szó, és nem valamiféle meteor apró darabkáiról.

Kenyérnyi jegek Sepsiillyefalván

1595. július 16-án ugyancsak jég tette tönkre a gabonát egész Erdélyben, 1667. július 20-án pedig akkora felhőszakadás zúdult Brassóra, hogy „a várfalakat is leszakadásig alámosta az áradat”, továbbá „sok gyermek megfulladt.” 1668-ban Marosvásárhely környékén „huszonnegyedik napjátul fogva júliusnak 15-ik napjáig augusztusnak rettenetes esők s oly árvizek voltak, melyeket emberi elme alig említ, úgy hogy házakat emberestül vitt el.”

Arra is akad példa, igaz, fölöttébb kevés, hogy a kedvezőtlen időjárásnak örültek e vidék lakói. Így történt 1711. július 12-én, amikor „hatalmas vihar akadályozta meg a portyázó tatárokat abban, hogy megtámadják Brassó városát”. Jó pár évvel később, 1724-ben viszont a sepsiillyefalviakat biztosan nem boldogították a beköszönő „rettenetes melegek”, főleg azt követően nem, hogy „az erdőben olyan jegek hullottak le, mint egy-egy kenyér.”

1740 júliusában az ugyancsak háromszéki Torját öntötte el „hallatlan árvíz”, minek következtében „olyan területek, amelyek emberemlékezet óta vizet nem láttak, a szokatlan bőséges esőzésektől hasznavehetetlenné váltak.” Ugyanígy 1771-ben is gyakori áradások pusztították egész Erdélyt. Július 17-én Székelyudvarhelyen „kiváltképpen való nagy árvíz lett.”

A legforróbb júliusi nap

1781. július 6-án „észlelték hazánkban a legnagyobb hőséget, a 34 fokot” – írja a krónikás, ami viszont átszámolva 42,5 Celsius-foknak felel meg. A mai Magyarország területén azóta sem mértek ennél melegebbet, „csak” 41,9 Celsius-fokot (2007. július 20-án Kishunhalason), a mai Románia területén viszont igen. Pedig az elmúlt év júliusa jó esélyt kínált az itteni rekorddöntögetésre is, miután világviszonylatban akkor számolták az eddigi legnagyobb havi átlagot, 16,96 Celsius-fokot! Állítólag 120 ezer éve, az Eemian óta nem volt ilyen meleg hónapunk…

A hónap időjárása

A mai Románia területén a legforróbb júliusi nap 2007-ben, 24-én volt, amikor 44,3 °C-ot mértek a Duna-parti Calafatnál. A leghidegebb nap: 1933. július 3., mínusz 8 °C az Omu-csúcsnál. A legmelegebb júliust 2012-ben jegyezték (23,9 °C havi átlag), továbbá 2007-ben (22,7 °C), 2021-ben (22,4 °C) és 2015-ben (22,3 °C). Legalacsonyabb átlagok: 1979-ben 17,1 °C, 1984-ben 17,4 °C, 1978-ban 17,8 °C.

A legtöbb csapadék 24 óra alatt, 224 liter négyzetméterenként a Duna-parti Szörénytornyánál (Turnu Severin) hullott. A legtöbb júliusi csapadékot, 519 litert négyzetméterenként viszont a partiumi Biharfüreden mérték 1980-ban. A csapadékhullás legmagasabb átlagai: 1991-ben 142,7 liter, 2005-ben 135,2 liter, 1975-ben 126,8 liter négyzetméterenként. Legalacsonyabb átlagok: 1989-ben 30,8 liter, 2015-ben 37,3 liter, 1995-ben 40,4 liter négyzetméterenként.

Erdélyi városok júliusi legmagasabb és legalacsonyabb hőmérsékletei:

* Marosvásárhely 39 °C (1936), illetve 4,6 °C (1996)

* Kolozsvár 38,6 °C (1882), illetve 5,2 °C (1980)

* Szatmárnémeti 39,2 °C (2007), illetve 4,9 °C 1961)

* az Omu-csúcsnál: 22,1 °C (1984), illetve -8 °C (1933).

Visszatérve a régi időjárási kuriózumok tallózásához, 1781. július 9-én Rozsnyón „tíz nap óta jégzivatarok váltakoztak. A tyúktojás nagyságú jég sok juhot vert agyon, a szénát elhordta a víz”. Négy évvel később, 1785. július 29-én „hatalmas jégdarabok 20 fiatal szarvasmarhát agyonvertek” Kolozsváron, még három év múlva pedig Szatmár megyében „a jégdarabok nagysága elérte a 4 fontot (2,24 kg), a legkisebbek is tyúktojás nagyságúak voltak”.

Még nem mentünk ki abból az évtizedből, amikor (1790-ben) „súlyos zivatarok pusztítottak a hónap elején, főképp Kőhalomtól egész Háromszékig. A kárt vallott lakosság vándorbotra kényszerült.” De nemcsak Háromszék, hanem az egész ország megsínylette az akkori „legszárazabb s forróbb” nyarat, amikor is „széna s gabona majd semmivé lett, nevezetesen a tavaszi vetés tsak gaz lett.”

Tragédia a Fehér–Nyikó mentén

Persze, akkoriban is köszöntöttek be néha szokatlanul hideg hónapok. Íme, egy Szatmár megyei tudósítás 1801-ből: „most tsaknem dérrel borzasztó idők… 17-dikén éjjel, ha a szél nem futt volna, bizonnyal dér lett volna virradatig. (…) A legközelebb tartott Károlyi vásárról jött szegény embereknek egy lova a hideg eső miatt az uton kidőlt a hámból és egy helyen a gólya fiak is el döglöttek…”

1832-ben „a Fogarasi-havasokban havazott, és a hótakaró napokon keresztül megmaradt. A Máramarosi-havasokban a júliusban lett hó megmaradt augusztus végéig.” Ám a júliusokra nem a hideg (volt) jellemző, hanem inkább a szárazság és az általa előidézet éhínség, amely 1817-ben is „arra kényszeritette az embereket, hogy makkból süssenek kenyeret”, míg 1833-ban maga báró Wesselényi Miklós intézett „megrázó és lelkes felhívást… Erdély nőihez, adakozzanak, hogy sokak éhhalála elkerülhető legyen.”

No és továbbra is zivatarok. 1837-ben a Nagy-Küküllő mentén „e hónap csak nem szakadatlanul esőzésekkel telék… 21-én egy rémitő felhőszakadás a Fejér-Nyikó nevű patak mellékét öntötte el, s Siményfalvának haza indított barom csordáját csak egészében elsepré, eddig elé 63 darab találtatott meg az iszapba fúlva. Nagy Galambfalvában ugyan az napon a határról befolyó patak ötven darab juhot sodort el, s a Küküllő oly áradással öntött, hogy a partja melletti domborodáson elvonuló országúton a lovak nyergéig felért.”

Egérinvázió Szépmezőn

Végül néhány érdekesebb sajtóhír a múlt századból. A Székely Nép 1917. július 25-i száma Széll József kormánybiztos optimista nyilatkozatát idézi, miszerint „Székelyföld termése kitűnő s így ismét a mi feladatunk lesz, hogy a fél országot eltartsuk. Ez a nyilatkozat – sajnos – túlzott reménységeken alapul, mert hiszen az igaz, hogy a kedvező időjárás nagyon elősegítette a mi termelésünket, de egyéb körülmények köztudomásúlag ezt a jó kilátást alaposan megrontották. Elsősorban nem is kell egyébre hivatkoznunk, csak a mezei egerek példátlan elszaporodására. Aki csak egyszer látta a Szépmezőt, már tisztába jöhetett azzal, hogy az egerek milyen óriási kárt tettek. Vannak egész határrészek, ahol a szó teljes értelmében mindent elpusztítottak.”

Egy 1931. július végi helyzetjelentés szerint „a közel egy hétig tartó állandó esőzés komoly veszedelemmel fenyegette a termést egész Erdély területén. Az idei nyár az elemi csapások sorozatát zúdította ránk. Viharok, jégverések, árvizek és szárazság pusztítottak szinte állandóan az utolsó hónapokban… Az aratás jórészt készen van, de az éjjel-nappal szakadó eső miatt a learatott gabona is kivirágzott, a keresztek tetején zölden lobog az új búza… Az Olt mentén és majdnem egész Erdély területén eddig négyszer pusztított az árvíz. Sok ezer hold területen pusztult el a szénatermés és majdnem az összes rétek beiszapodtak, csak a magasabban fekvő helyeken és erdei kaszálókon maradt valami. Egész falvak vannak, melyeknek minden termése megsemmisült.”

Két évvel később „Székelyföldön az árvizek sok hidat elvittek és az utakat elpusztították. Egyes vidékeken a közlekedés teljesen lehetetlenné vált, mert az úttestet a víz teljesen elmosta. Pedig nagy szükség volna most a jó utakra, mert a nyaralók és fürdőzők különben nem tudnak eljutni céljaikhoz. Annál szomorúbb az eset, mert kilátás sincs arra, hogy a kormány az utak és hidak javítására pénzt folyósítson.” Nahát! Mintha napjaink valamely híradását olvastuk volna…

Így tudták a nagyszüleink

Ha július nem főz, szeptembernek nem lesz mit ennie – tehát a júliusi szárazság szeptemberi ínséget jelent. Emellett a régi emberek azt is megfigyelték, hogy ha júliusban rajzik a méh, kevés méz lesz abban az évben, ha pedig napkeltekor égi háború dúl, a következő időszak száraznak ígérkezik. A szépen éneklő fülemüle szép augusztust jelez előre, úgyszintén a júliusi köd is jó időt ígér, míg a csipkedő legyek és szúnyogok ennek ellenkezőjét. „Ha vereslő az ég alja, erős szélnek hírét adja” – így a csízió, vagy: „délután, ha kakas szól, estig az ég válaszol.”

Ugyanakkor a jeles napokhoz is érdekes megfigyelések kapcsolódnak. Ha Sarlós Boldogasszony napján (júl. 2.) esik az eső, négy hétig rátart. Az Ernő-napi (júl. 12.) eső langyos telet hoz, ha viszont Anna napján (júl. 26.) a hangyák bolyokat készítenek, úgy csapadékos tél lesz. Ahol pedig Illés (júl. 20.) véletlenül nem hozna nehéz időt, ott Dánielre (júl. 21.) hárul ez a feladat. Ha Mária Magdolna napján (júl. 22.) szép az idő, jót tesz, ha rossz, úgy ártalmas.

Szent Jakab napján (júl. 25.) az ebéd előtti fél nap jelenti a karácsony előtti, az ebéd utáni a karácsony utáni időjárást, vagyis ha szépen süt a nap, hideg lesz, ha eső esik, meleg és nedves telet vetít előre, a száraz Jakab viszont hideget. Ha tiszta napjának éjszakája, bőséges termés lesz a kertben, ha a kinn háló jószág éjfélkor fejével északnak fordul, akkor hosszú ősz, korai tavasz várható. De ugyan ki menne ki éjszaka megvizsgálni a tehene fekvési irányát, csakhogy megtudakolja a várható őszi időjárást? Inkább élvezzük a nyarat, már amennyi maradt belőle!

Fontosabb világ- és magyar napok

1.: Semmelweis-nap, a magyar egészségügy

napja; építészeti világnap

2.: a sportújságírók napja

4.: 1776 óta a függetlenség napja az Egyesült Államokban

5.: nemzetközi szövetkezeti nap

11.: népesedési világnap

14. (második vasárnap): magyar vasutasnap

20.: a Hold napja

22.: a nándorfehérvári diadal (1456) emléknapja

26. (utolsó péntek): a rendszergazdák világnapja

28.: a hepatitisz világnapja

31.: a segesvári csata (1849) emléknapja

Fotó: Kocsis Károly