Atom

1945. augusztus 9-én az Egyesült Államok hadserege atombombát dobott Nagaszaki városára. Melyre, véleményem szerint, alkalomadtán nem árt emlékezni. Ilyen napokon joggal elmélkedhetünk afölött, hogy honnan jöttünk, és merre tartunk. Mit tehetek akár én, személy szerint, hogy ez a Föld a következő évszázadok során is élhető legyen?

Elkényelmesedtünk, és ezáltal kiszolgáltatottá váltunk. Nem termelünk, csak fogyasztunk. Aztán, ha ne adj’ isten, egy gonosz lélek kikapcsolná az elektromos áramunkat, rögvest 200 évet csúsznánk vissza a civilizációs fejlődésben (és ez még egy barátságos becslés).

Épp ezért tartom oly fontosnak kis kertjeink megművelését, háztáji állatok nevelését (habár az utóbbit egy kissé bagoly mondja a verébnek, ugyanis nekem sincs), nyári, őszi befőzéseket, erdei gyűjtögetéseket, mert mindezektől, ha csak pár pillanatig is, önellátóknak hihetjük magunkat. Engem pedig mérhetetlen büszkeséggel tölt el, ha netán összejön, és épp nem függök senkitől.

Ezért ma, mindenekelőtt arra intek mindenkit, hogy kerülje a golyhóvá válást, talán inkább csak tányérjáról fogyassza azt. Amin eredetileg sajtgolyónak induló alkotás lapul, de mivel volt képe elfolyni, sajtgolyhóvá lett visszaminősítve. A reszelt sajt, hagyma, fokhagyma, póréhagyma, paprika, só, fekete- és cayenne-i bors keveréke, golyóvá formázva, megfordult prézliben, felvert tojásban, aztán újra prézliben, forró olajban és végül a szánkban.

SzakÁ(rus) Cs(illa)