Az ókor hatodik csodájának szigetén

Régebb az ember turisztikai magazinokat lapozva, ismerősei ajánlásaira hagyatkozva, netán a bakancslistáról egyet kihúzva választott nyaralási célpontot magának, manapság előbb repülőjáratok után néz, és a jegyár alapján dönt. Idén így esett a választás ismét Rodoszra, ahol három éve már megfordultunk ugyan, de egy ekkora szigetet nem lehet egy hét alatt megunni. Sőt, kettő alatt sem…

A repülőgép azért tűnhet előnyös választásnak, mert ahogy telik az idő, bizony egyre kevésbé vonzó a napi 10–12 órás vezetés, főként kánikulában, márpedig akár a görög vizekig, akár az Adriához szeretnénk eljutni, legalább ennyi idővel kell számolni – a pihenőkről nem is beszélve. A „közelben” máshol viszont nem igazán érzek késztetést a nyaraláshoz: a román tengerpartból már évekkel ezelőtt véglegesen kiábrándultam, a bolgár pedig a két lehetősége közül egyik alkalommal sem tudott meggyőzni az ár-érték arányt véve alapul. És ahogy az internetes ajánlatokat böngésztem, most sem tudna.

Ami a légitársaságokat illeti, némelyik az utolsó pillanatig kivár nyári járatai meghirdetésével. A tavaly is igénybe vett és akkor legolcsóbbnak talált Animawings például csak március végén tette közé célpontjait, s azon nyomban le is csaptunk rá, arra számítva, hogy a 150 eurós rodoszi jegy már biztosan nem lesz olcsóbb. Ez most nem bizonyult nyerő húzásnak: egy héttel indulás előtt 80 euróért is kaptunk volna, és – mint utólag kiderült – még így is csak a helyek közel háromnegyedét tudták értékesíteni az adott járaton.

A repülőgép bebiztosítása után következhet a szállásvadászat, ami esetünkben a booking.com-on szokott történni, de csak addig vesszük igénybe, amíg a foglalási visszaigazolás meg érkezik a postafiókunkba. Azon már ott szerepel a kiszemelt vendégváró telefonszáma, amely révén közvetlen alkudozásba bocsátkozhatunk, és az általában az eredeti árhoz képest 10-20 százaléknyi engedménnyel, előlegutalással és a „lemondás”-mezőre való rákattintással szokott végződni.

Elismerem, nem a legelegánsabb eljárás ez az 1996-ban alapított, Amszterdamban székelő szállásközvetítő platformmal szemben, de olvasva a sajtóban nemzetközi botránnyá dagadó trükközéseiről (amik miatt például a magyar gazdasági versenyhivatal 2020-ban 2,5 milliárd, idén júliusban újabb 400 millió forintos bírságban részesítette), emiatt semmiféle lelkiismeret-furdalást nem érzek.

Érdemesebb autót bérelni, mint taxizni

Ilyen csalafinta módon sikerült Pefkoson egy part menti, kertes, három hálószobás apartman árát 1400-ról 1190 euróra lefaragni hat személlyel, illetve 7 éjszakával számolva. Nyilván, ennél drágább is bőven kerül, ha valaki előkelőbb körülményekre, netán medencére, teljes ellátásra vágyik, de sokkal olcsóbb is, ha nem ragaszkodunk hozzá, hogy feszt szem előtt legyen a tenger.

Mivel szállásunk a fővárostól 50, a repülőterétől 56 kilométerre esett, az autóbérlés mellett döntöttünk. E tekintetben a Discover Cars ajánlatait találtuk a legkedvezőbbnek, 165 euróért biztosítottak 8 napra egy Toyota Yarist. Reptéri transzfer is igénybe vehető, de mivel oda-vissza 130 euróba került volna, érthető, hogy miért a bérlést választottuk.

No nemcsak az ár miatt: Rodoszt sem lehet a parton sütkérezve felfedezni! Aki pedig nem szeret vadregényes vidékeken tekeregni, sziklákon unatkozó kis templomok freskóin csodálkozni, és eldugott hegyi falvak tavernáiban frissen vágott bárányt süttetni, annak fölösleges ilyen messzire utaznia. Mert utazási irodák reklámlapjainak címoldalára kívánkozó, sárga homokos strandokat, lassan mélyülő vízzel máshol is találhatunk magunknak, de a szűk szerpentineken való, a távoli messzeségből elő-előbukkanó tenger látványával időnként megbabonázó autózás jelentette élményt eddigi tapasztalataink alapján csak Kréta és Rodosz tudja nyújtani. És ezt idén még fokozta a tavalyi hatalmas tűzvész nyoma, a feketén maradt hegyoldalak, elszenesedett fák keltette különös borzongás.

Fel a várba, szamárháton!

Rodoszról elsőként többnyire a szigettel azonos nevű főváros középkori, UNESCO-világörökségi listára is felvett részét ajánlják az útikönyvek, benne a régészeti múzeummal, a Szent János-lovagrend fejének egykori székhelyeként szolgáló nagymesteri palotával, az athénivel veteksző Akropolisszal, a régi Keletet időz bazárral, no és a mandraki kikötővel. Egyes feltételezések szerint itt állt az ötödikes történelemkönyvekből ismert, az ókori világ hét csodája közé sorolt, több mint 30 méter magas rodoszi kolosszus.

A legtöbb ottani képeslapról, ajándékcsészéről, törölközőről ez köszön ránk, bár Kr. e. 225 után, ahogy elkészült, mindössze 55 évig állt a sajt lábán, hogy aztán pár száz évvel később egy szíriai zsidónak adják el a maradványait, aki beolvasztotta. Feltételezett helyén ma egy szarvasbika és egy szarvastehén emlékeztet Héliosz szobrára – remek fotókat lehet ott készíteni.

A turistáknak szóló tippek között szokott szerepelni a Pillangók völgye is, ahol három éve tényleg rengeteg színes lepkét láttunk, idén jóformán egyet sem, ám ezt a szembeötlő különbséget az 5 eurós belépő egyáltalán nem vetítette előre. Ezt szerintem most nem érdemes kifizetni, de az odavezető út, bármelyik irányból is közelítjük meg, lenyűgöző.

Az egykor görögök és föníciaiak találkozási pontjaként már Rodosz előtt virágzó városálommá fejlődő, szinte kizárólag fehér épületes Lindost viszont tényleg érdemes bejárni. Természetesen gyalog, mert a legtöbb utcájába autóval tilos behajtani, de a várhoz felfele vezető utat akár szamárháton is megtehetjük. És itt két remekbe szabott strandot is találunk, a Pallast és a Lindos Maint – utóbbi megközelíthető személygépkocsival.

Lubickolás két tengerben

A strandokról még csak annyit, hogy a széles, homokos parttal rendelkezők inkább a sziget keleti oldalán találhatók, a turisták előszeretettel látogatják Faliraki 4 kilométer hosszan sorakozó napozóágyait, a szilákkal övezett Stegnát, a hófehér kolostor alatt nyugvó Tsambikát vagy az ott forgatott Navarone ágyúiban szereplő mexikói-amerikai színészről elnevezett Anthony Quinn-öbölt. De ezek népszerűségük okán szinte mindig zsúfoltak, nehéz, ha nem lehetetlen szabad parkolót találni, és ráadásul borsos árat kérnek el a napernyőkért. Tsambikán például egyenesen 25 eurót két napággyal, míg máshol megúszhatjuk 10–20 euróért, attól függően, hogy milyen közel esik a vízhez.

Éppen ezért mi inkább két másik strandot ajánlunk olvasóinknak, amennyiben Rodosz mellett döntenének, és a hullámzó tengert, illetve a kevésbé megnyomorított partokat részesítik előnyben. Az egyik a sziget legdélibb csücske, a Prasonisi-fok, amely a Földközi-tengert elválasztja az Égeitől, azaz öt perc leforgása alatt mindkettőben megmártózhatunk. Előszeretettel járnak ide a szörfösök is, de van itt hely bőven mindenkinek!

A másik a nyugati part egyik kiugrása, a Fourni-fok Monolithos falu közelében. Az ide vezető lélekveszejtő út, no meg egyedi fekvése, hangulata folytán ez biztosan sokáig emlékezetes marad, ugyanakkor, ha már ott vagyunk, a johanniták 15. századi, 240 méterrel a tenger szintje fölött magasló várát is bevehetjük. Ide azért ajánlatos túracipőt húzni, cserében – kis szerencsével – nem kérnek belépőt. Az elénk tárulkozó páratlan panoráma meg eleve ingyen van!

A kamakiktól a tavlizókig

Még hosszasan mesélhetnénk Kamiros ókori romjairól, a 267 méter magas Filerimos-hegyi kolostor épületegyütteséről, a könnyű kalandokra kapható nőkre irányuló vadászatot kulturális kincsként őrző, de egyáltalán nem tolakodó kamakikról, a hegyek között kanyargó Bor útjáról vagy Ialissos ma kávézóként működő szélmalmáról, de a legtöbb nevezetesség fellelhető az interneten, részletes leírással.

Inkább az aktuális árakról ejtenénk pár szót, amelyek legalább 25 százalékos növekedésről árulkodnak a három évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva, de az üzletekben, áruházakban gyakoroltak nagyjából egyezést mutatnak az itthoniakkal.

A bárokat, éttermeket tekintve, Pefki strandján például, ahol víz alatt meglapuló kövek kellemetlenséget okozhatnak a fürdőzőknek, közvetlenül a parton 5 euróért csapolják a Mythos sört, de ötven méterrel fennebb 4,5, az utca végén pedig akár 3,5-ért is megkaphatjuk.

A grillezett bárányt 16-20 euróért kínálják, de ilyet nem itt, hanem valamelyik hegyi faluban érdemes kipróbálni, például Petrino tavernájában, Vatiban (mintegy 7 km-re a tengerparti Gennaditól), bőséges mezedes után, miközben a szomszédos asztalnál helyi idős férfiak tavliznak. Egy ilyen élményért már egymagában megéri Rodoszra látogatni, föltéve, ha nincs heveny allergiánk a macskákra. Mert ha van, akkor inkább keressünk más úti célt…

Rodosz dióhéjban

A Dodekanészosz-szigetcsoporthoz tartozó Rodosz a maga 1400 négyzetkilométerével a negyedik legnagyobb görög sziget, lakossága mintegy 115 ezer főt tesz ki – turisták nélkül. Legmagasabb hegye az 1215 méter magas Atávirosz, partvonalának hossza több mint 200 km.

Történelme legalább három évezredre nyúlik vissza, amikor a három dór városállam, Lindos, Kamiros és Ialissos megalakul, de már előttük kereskedelmi telepeket és templomokat építettek itt a föníciaiak. Kr. e. 490-ben perzsa, 479-ben ismét görög, 164-ben pedig római fennhatóság alá kerül. A római birodalom kettészakadásakor, 395-ben Bizáncnál marad, amit 1309-től a johanniták, 1522-től a törökök uralma követ. Szabadságát 1828-ban nyeri vissza, de csak 1947-ben kerül végleg görög fennhatóság alá, miután 1912-ben az olaszok, 1943-ban pedig a németek szállták meg.

Fotó: Kocsis Károly