Bajtársak, kihívások, békeküldetések

Még nem ősz nagyapa, de már bőven van mesélnivalója a Sepsiszentgyörgyön idegenlégiós múltja okán mindenki által csak Pinkynek ismert Pál Csabának. A katonaság mindig is kifogyhatatlan forrása volt a sztoriknak, pozitív vagy negatív hangütésű történeteknek, de mióta nem kötelező a hazai fiataloknak, éppen a köré szőtt háló miatt lehet érdekes.

Igaz, Pinky előadásának közönségét a szentgyörgyi unitárius templomban inkább az a korosztály alkotta, amelyik számára még ismert a katonaság. Nekik talán az lehetett a legmeglepőbb, hogy a szigorú katonaság 15 éve megható, sőt megkönnyeztető emlék lehet egy jól megtermett férfinak is, hiszen a hazai hadsereg kötelékében nem olyan légkör uralkodott, amelyért nosztalgiázni lehetne.

A Székelyek az idegenlégióban címmel meghirdetett előadást a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség Ifjúsági Egylete szervezte, eredetileg szűk körűnek, végül úgy döntöttek – és jól, mint azt a telt ház bizonyította –, nyilvánossá teszik. Jótékony célú gyűjtést is szerveztek ez alkalommal, az ifjak a begyűlt pénzből a Zathureczky Berta Öregotthon, a Koldus és Királyfi Gyermekotthon ellátottjainak, valamint a megyei kórházban levő betegeknek készítenek kis ajándékcsomagokat. Az est során 1100 lej gyűlt be.

„Jelentkezem az idegenlégióba. – Jó, fiam!”

1993-ban kezdődött a Rejtő Jenő regényei által megihletett kaland, mely 15 évig tartott. Egy pénteki családi ebéden jelentette be a hírt az akkor még gyergyószentmiklósi, 19 éves srác, hogy beáll az idegenlégióba. Az apai reakció erre egy szűkszavú „jó”volt, az édesanyjáét nem részletezte. Egy útkereső fiatalembernek akkor jó lehetőségnek tűnt, bizonyosan jobbnak az itthon mutatkozóknál, és bevallása szerint választását ma sem bánta meg – bár ebben közrejátszhat az is, hogy a sok veszélyes küldetést ép bőrrel megúszta, egyszer sem sebesült meg, és taposóaknára sem lépett. Az előadáson másik szerencsés gyergyói bajtársa is jelen volt, Bara István, aki olykor be is segített az emlékek felidézésében Pinkynek.

Az idegenlégió a francia hadseregnek alárendelt egység, azaz annak része. Ma 8000 emberből áll, 170 nemzetiség képviselőiből. Az újoncok négy hónapos kiképzésen esnek át, míg megkapják a rangot jelentő kepit (fejfedőt), de ehhez még teljesíteniük kell egy nagy próbát, 120 kilométert legyalogolni 3 nap alatt teljes felszerelésben, és elméleti vizsga is van. Ezután tehetik fel a sorkatonák a fehér kepit, az altisztek és tisztek a feketét.

A katonai fegyelem része a cigaretta- és alkoholtilalom, de azért néha egy nehéz misszió vagy valamilyen ünnep kapcsán lecsúszott 1–2 doboz sör. Az afrikai kiküldetésben a kapott német élelemkészletben voltak több éves szavatosságú konzervek és egyebek, azokat elcserélték a bennszülött lakossággal, így olyan értékes kincseket is birtokolhattak a katonák – illetve hát a leleményes mesélő – mint egy ventilátor, amelyért még a tisztek is kuncsorogtak. Háziállat viszont nem maradt életben ott, ahol a légió állomásozott, mindegyik a konyhán végezte, a vadállatok pedig a helyi politikusok által szított fegyveres konfliktusoknak estek áldozatul.

Ártatlan gyermekek és gyermekkatonák

A légió általában békefenntartó hadtestként, vagy a civilek védelmére volt kirendelve egy-egy helyszínre. A becsületkódexük egyik tétele szerint az emberiességgel ellenkező cselekedetet semmilyen körülmények között nem művelhetnek. A szarajevói polgárháborús misszió fényképei váltottak ki először nehéz sóhajt az előadóból, de volt afganisztáni, sok afrikai bevetésük is.

– A mai háborúk nem olyanok, mint a régiek, hogy volt kétféle egyenruha, tudtad, ki az ellenség, kire kell lőni. A modern háborúk láthatatlan ellenség ellen zajlanak, sokszor a civil lakosság közé beszűrődött, felfegyverzett tizenéveseket kellett kiszűrni – mondta az őrmesteri rangig avanzsált katona.

A magyarok mindenütt összefogtak a légióban, és rengeteget viccelődtek, a humorral tették élvezhetővé a mindennapokat. De a székely legény sátrának állandó éke volt a magyar zászló, és ünnepekkor a szétszakított Magyarország minden területéről származó magyarok együtt énekelték a himnuszt (aminek a nagy mélységei és magasságai némi nehézségeket okoztak a katonáknak). A románok ilyenkor a Treceți batalioane române Carpații-t énekelték. Ennek ellenére világosan megmutatkozott, miután a társnemzetek fiairól lekopott minden „műmájerség”, nacionalizmus, hogy a kelet-európaiak egyformán gondolkodnak, minden más nemzettől megkülönböztethető módon.
A katonák többnyire szabad ég alatt aludtak, esetleg sátorban, a szarajevói kiküldetésben viszont az olimpiai jégcsarnok betonján, ahol egy eltörött hideg vizes vezetékből szivárgó vízben mosdottak. Hetente egyszer volt meleg vizes fürdési lehetőség a sokszor -20 fokos hidegben. A bakancs ugyanaz volt a szarajevói télben és az afrikai hőségben. Afrikában a vécé a tábor körül ásott árok, amelyet fokozatosan betemettek, míg körbeértek, s ha még kellett, kezdték elölről. Főzés, mosás, vasalás, varrás, minden saját kezűleg történt.

Ünnepek is voltak, kétszer egy évben. A karácsony volt az egyik, egy Cameronnak nevezett ünnep a másik, amelyet egy mexikói haciendáról (erődszerű tanya) 1863-ban neveztek el, ahol 62 légiós kétezer lovas katonának állt ellen egy napig. Mikor már csak hárman maradtak, kegyelmet kaptak és szabad elvonulást. Azóta is ez az ütközet a helytállás eszményképe a légióban. Ennek a tiszteletére, valamint karácsony előtt is nagy sportversenyek vannak, kötélhúzás, akadálypályák legyőzése, férfias játékok, mert a katonáknak is kell játszani olykor.

A légiós életnél nehezebb a demokrácia

Pál Csaba 15 év után, 2008-ban, fia születésekor érezte úgy, hogy elég volt, itthon a helye. Bevallása szerint zökkenőmentesen visszailleszkedett a békés hétköznapokba, sokaknak viszont ez illúzió maradt.

Amíg a légióban van egy szigorú rendszer és háttérapparátus, amely véd, amennyire csak lehetséges, ráadásul ott vannak a csapatszellem (L’esprit de corp) által összekovácsolt bajtársak, a civil életben nincs meg a biztonság a mindennapokban – mondta a veterán, aki nem bánta meg döntését, és ha visszaforgathatná az idő kerekét, ugyanúgy cselekedne. – Kaland volt. Mindig vártam, mikor lesz nehezebb – mondta. Értékelte, hogy a légió gondoskodik veteránjairól, életjáradékot ad a leszerelteknek, a beszámíthatatlanná vált öreg katonáknak otthont tart fenn.

Nyomatékos pontként az idegenlégió becsületkódexének fontos passzusai zárták az előadást, melyet mi is közzé teszünk.

1. Légiós, te Franciaországot becsülettel és hűséggel szolgáló önkéntes vagy.

2. Nemzetiségre, fajra, vallásra való tekintet nélkül minden légiós a bajtársad. Mindig úgy bánsz velük, mintha egy családhoz tartoznátok.

3. Erőd a hagyománytisztelet, a parancsnokaidhoz, a fegyelemhez és a bajtársiassághoz való ragaszkodás, erényeid a bátorság és a lojalitás.

4. Büszke vagy légiós mivoltodra, ezt mindig elegáns öltözékeddel, a mindig méltóságteljes, de szerény viselkedéssel, a mindig tisztán tartott körleteddel mutatod ki.

5. Elitkatonaként keményen gyakorolsz; fegyveredet úgy gondozod, mint a legbecsesebb kincsedet, állandóan gondoskodsz fizikai erőnlétedről.

6. A feladat szent, azt teljes mértékben, mindenáron végrehajtod, ha kell, műveletek során, életed kockáztatásával is.

7. Indulat és gyűlölet nélkül harcolsz, tiszteled a legyőzött ellenséget, és sosem hagyod hátra halottaidat, sebesültjeidet vagy fegyvereidet.

8. A feladat szent, azt teljes mértékben, mindenáron végrehajtod, ha kell, műveletek során, életed kockáztatásával is.

S végül a legfontosabb:

„Büszke vagyok arra, hogy lakhelyemen az ismerőseim tisztelettel mondják rólam: Ez egy légiós veterán”.