Bal-jobb

Miután fűnyírás közben a fél meniszkuszomat is kinyírtam, évekig a bal lábam volt a jobb. Mára már nem éri hátrányos megkülönböztetés a jobbat sem, mivel most ugyanolyan szinten mozog mindkettő. A lényeg, hogy elbírnak és haladni is tudok. Mindenesetre megállapíthattam, ha az ember képességei csökkennek, az igényei is alacsonyabb szinten mozognak.

Már nem indulok maratoni futóversenyen, ellenben szépen ellavírozok a mindennapok teendői között. Nézőpont kérdése az egész, ha a sors kioszt egy balost, tegyünk magunk elé egy tükröt, mindjárt jobbos lesz belőle, egyébként is a balszerencse után mindig jobb napok jönnek, a rossz nélkül meg a jót nem tudnánk értékelni.

Most amúgy is úgy jártunk, hogy a sok jó idő után roppant méltányolnánk egy egy–két–háromnapos csendes…esőt. Száradunk elfele, most még csak a növényzet, de a modern nyugati világ családfái is veszélyben vannak, nem kell őket kivágni, elszáradnak ők maguktól. Nem divat a házasság, nem értékes a család, az ember csak mint egyén számít (vagy sem), holott a Föld hosszú történelme során már igazán megtanulhattuk volna, hogy önmagunkban senkik és semmik vagyunk.

Így volt és ezután is úgy lesz, hogy egy birodalom, ha eléri civilizációja felső fokát, szépen elkényelmesedik, aztán meg magába omlik (segítséggel vagy anélkül). Tán nem is szeretném megérni.

Vagy még átgondolom, közben kimagozom a meggyet – mely némi segítséggel most érkezett a fáról –, és főzök belőle egy jó levest (puding, só, cukor, tejszín). Aztán felpattanok (enyhe túlzás) a vadonatúj biciklimre, szívok egy kis friss levegőt, közben egyensúlygyakorlatokat végzek, nem is oly nagyon görcsös kormányszorongatás közben. Hazaérkezve pedig jéghideg levessel nyugtatom az útközben felborzolt kedélyemet.