A csillagtolvaj

Két tehetséges kovásznai meseíró lányt mutattunk be a Cseperedő hasábjain. Az elmúlt héten Harai Abigél írását közöltük, az alábbiakban a Misăilă Izabela-Larisa által írt, A csillagtolvaj című mesét ajánljuk figyelmetekbe.

Egyszer volt ,hol nem volt, az Üveghegyen is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egy király, s annak egy gyönyörűszép lánya. Egy nap a király kihirdette, hogy aki lehozza a lányának a csillagokat az égről, annak adja feleségül a lányát, és a fél királyságával is megajándékozza. Hosszú sorok álltak a palota előtt, ott volt mindenki: kicsi, nagy, szegény, gazdag, még a cigányok is. Mindenki próbálkozott, de hosszú ideig senki sem járt sikerrel. Egyszer csak megjelent egy talpraesett legény, aki azt mondta:

– Adjonisten, felséges királyom!

– Adjonisten, legény, ha lehozod a csillagokat az égről a leá­nyomnak, neked adom fele királyságomat és a lányomat. Vállalod a feladatot?

– Biztos lehet benne, felséges királyom! – mondta a legény, és azzal el is indult.

Ment, mendegélt, meg sem állt, amíg egy kis kunyhónál nem találta magát, fáradt volt, gondolta bemegy. Bekopogott, s hát egy alacsony, kerek, fényes arcú öregasszony nyitott ajtót, aki nem más volt, mint a Nap. Megörül a legény, köszönti az öregasszonyt:

– Adjonisten, öreganyám!

– Adjonisten, hogy kerülsz ide, ahol még a madár se jár?

– Elindultam leszedni valakinek a csillagokat az égről, tudna-e, öreganyám, segíteni?

– Én bizony nem, de talán Hold barátom tud valamit. No, a legény elindult, s ment, mendegélt tovább éjjeleken és nappalokon keresztül, amikor egy másik házhoz ért, oda is bekopogott, s köszönt.

– Adjonisten, öreganyám!

– Adjisten, fiam, én a Hold vagyok.

– Tudom, mert a Nap küldött hozzád.

– Á, értem, a Nap jóbarátom, de mi szél hozott erre?

– Elindultam, hogy levigyem a király lányának a csillagokat az égről. Tudna-e segíteni nekem?

– Biz én nem, de jó barátom a Csillagvezér, talán nála szerencsével jársz. Adok neked egy varázsalmát, ha bajba kerülsz, csak harapj bele!

Azzal a legény elindult ,és jó száz esztendeig ment megállás nélkül. Egyszer észrevett egy romos vityillót. Bekopog, s megkérdezi:

– Adjisten, nem tudja-e, hol lakik a Csillagvezér?

– Én vagyok a Csillagvezér – motyogta halkan az öreg.

– Tudna-e segíteni nekem? Le kell vigyem a király lányának a csillagokat az égről.

Meglepődött ezen a kérésen a Csillagvezér, gondolta, próbára teszi a legényt:

– Hogyne tudnék, de csak egy feltétellel segítek!

– És mi lenne az?

– A szomszédomban lakik egy háromfejű sárkány, és tüzes leheletével mindig elporlasztja a csodás margarétáimat. Az a feladatod, hogy öld meg őt!

– Megértettem – válaszolta határozottan a legény, s azzal el is indult a szomszédba.

Ott udvariasan bekopog az ajtón. Egy nagy, ronda háromfejű sárkány nyit ajtót, s azt mondja:

– Ki vagy te? És mi járatban?

– Jöttem, hogy megküzdjek veled.

Arra a sárkány elneveti magát, és azt mondja:

– Te? Velem? Na persze! Most jól megijedtem – gúnyolódott vele.

A legény kezdte ütni a sárkányt, de már erre ideges lett a sárkány is. Felemelte a legényt, akinek csak annyi ideje maradt, hogy beleharapjon az almába, s hát csoda történt: a sárkány abban a pillanatban a szívéhez kapott, összeesett, s meghalt. Örvendezett a legény, és sietett vissza a szomszédhoz.

Megszólalt a Csillagvezér:

– Ki sem néztem belőled ezt, te legény! Gratulálok, most hogy megölted a sárkányt, megkapod a jutalmad. Abban a szempillantásban akkorát tapsolt, hogy még az Üveghegy is majdnem megrepedt. Elsötétült minden, és elkezdtek lejönni egyenként a csillagok az égről, és a vezér egy zsákba tessékelte őket. Majd még egyet tapsolt, és világosság lett. A legény nagyon örvendett, hálásan megköszönte, majd megszólalt a Csillagvezér:

– Tessék, ezt vidd még el! – a legény kezébe nyomott egy gyűrűt. Azt mondta, hogy ha megsúrolgatja a benne levő gyémántot, és egy olyan személyre gondol, akit szeret, akkor a gyűrű odaviszi hozzá. Na, a legény így is tett, és azonnal ott volt a királylány előtt. A királynak leesett az álla, a királylány úgy meghatódott, hogy elsírta magát.

A király sem szegte meg ígéretét, hiszen valaki annyira szerette a lányát, hogy lehozta érte az égről a csillagokat. Örömmel neki adta fele királyságát és egyetlen lányát. Volt ott nagy lakodalom! Még most is élnek, ha meg nem haltak. Higgyétek el nekem, ez egy igaz mese volt!