Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A népdal ünnepe

A népdal ünnepe Cseperedő

Tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a Tiszta Forrás Népdalvetélkedőt az Eufónia Kulturális Egyesület október 5-én a Plugor Sándor Művészeti Líceumban. A rangos zenei rendezvényen 112 diák vett részt.

Hirdetés
Hirdetés

Az Eufónia Kulturális Egyesület által 2002-ben kezdeményezett és azóta évente megszervezett vetélkedő célja a székelyföldi népi énekes hagyományok népszerűsítése, ápolása, a tehetséges fiatalok felkarolása és önálló előadásmódjuk fejlesztése.

Nagy örömünkre szolgált, hogy idén is több mint száz diák nevezett be a versenyre. Gyönyörű népviseletben jelentek meg a versenyzők, így a zsűri nem csak attól volt elragadtatva, amit hallott, hanem a látvány is elvarázsolta őket. Úgy tartom, hogy ezeket a hagyományokat nem őrizni kell, hanem ápolni, és továbbadni a fiataloknak, példaértékű a felkészítő tanárok munkája, akik az őseinktől ránk maradt népdalkincset továbbítják, hogy ne merüljön feledésbe.

A versenyzőket szakmai zsűri hallgatta meg. Az előkészítőtől az ötödik osztályig István Ildikó népdalénekes, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola tanára, valamint Vajda Katalin, nyugdíjas táncos, a nagyobb osztályokban (VI–XII.). Erőss Judit, a Háromszék Táncegyüttes szólóénekese és Török Csorja Viola muzikológus, színházi rendező értékelte a teljesítményeket. A zsűri a díjkiosztó előtt szakmai tanácsokkal látta el a résztvevő diákokat és felkészítő tanáraikat.

A zsűri döntése alapján első helyen végeztek: Kocsis Tekla, Balázs Gergő és Kovács Sára a Székely Mikó Kollégiumból, Voloncs Zselyke és Fésűs Henrietta a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskolából, Mihály Anett (Petőfi Sándor Általános Iskola, Kézdivásárhely), Fülöp Zsolna (Kőrösi Csoma Sándor Líceum), Gáspár Zalán (Trefán Leonárd Általános Iskola, Kézdiszentkereszt), Mátis Adrienn (Plugor Sándor Művészeti Líceum), Péter Nóra (Zabola), Bögözi Alpár (Nagy Mózes Elméleti Líceum), Opra Anita (Református Kollégium, Kézdivásárhely) és Demeter Gyöngyi (Mikes Kelemen Líceum).

Második helyezettek: Kónya Szabolcs, Székely Gréta és Finta Fruzsina a Petőfi Sándor Általános Iskolából, Gáspár Adorján, Szöllősi Kriszta, Opra Panna és Tankó Ákos a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskolából, valamint Zsigmond Tifani (Molnár Józsiás Általános Iskola), Somodi Balázs (Kőrösi Csoma Sándor Líceum), Aperte Abigél Gyöngyvér (Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy), Sylvester Adrienn (Székely Mikó Kollégium), Pál Bence (Gábor Áron Szakközépiskola) és László István-Botond (Református Kollégium, Kézdivásárhely).

Harmadik díjasok: Kelemen Hanna-Dorka és Pap Anna a Petőfi Sándor Általános Iskolából, Para Luca, Nagy Réka és Rab Henrietta a Székely Mikó Kollégiumból, Tuzson Zsófia, Gyergyai Zsanett, Gáspár Henrietta Kézdiszentkeresztről, valamint Kovács Katinka (Plugor Sándor Művészeti Líceum), Kocsis Rebeka (Mikes Kelemen Líceum), Cristian Eszter és Sebestyén Fruzsina a Gaál Mózes Gimnáziumból, Kovács Izabella Manuela (Zágon), és Fodor Janka (Református Kollégium, Kézdivásárhely). Kilenc diák dicséretben részesült.

Köszönjük a támogatást a Communitas Alapítványnak és Sepsiszentgyörgy helyi tanácsának!

Kovács Janka-Hanna

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás