Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajándékozó diákok

Ajándékozó diákok Cseperedő

A Székely Mikó Kollégium diákjai a téli vakáció utolsó tanítási napján ökumenikus istentiszteleten vettek részt, melynek keretében átadták a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kézdiszentléleki nappali központja számra összeállított ajándékcsomagokat.

A Székely Mikó Kollégium diákjai immár 18 éve, hogy minden karácsonykor megajándékozzák az árva gyerekeket. Ebben az esztendőben a kézdiszentléleki nappali központ lakóinak állítottak össze édességből, tanfelszerelésből és tisztálkodási szerekből álló csomagokat. Az unitárius egyház Gondviselő Segélyszervezetének és a szülőknek köszönhetően tartós élelmiszerek is kerültek a karácsonyfa alá. Az ünnepségen Kovács Károly, a Szent József katolikus plébánia segédlelkésze, Bucsi Zsolt vártemplomi református lelkész, Végh Nimród evangélikus és Péterfi Ágnes unitárius lelkészek a karácsony örömüzenetéről beszélt a diákoknak és a pedagógusoknak. A kollégium 5–8. osztályos tanulóiból álló kórusa és Kovács Petra szavalata igazi ünnepi hangulatot varázsolt a terembe és a jelen lévők lelkébe. A megajándékozott gyerekek verssel mondtak köszönetet.

„Iskolánkban  hagyománya van a karácsonyi karitatív akciónak és az ökumenikus istentiszteletnek. A célunk, hogy diákjaink megtanulják, kötelességük odafigyelni az elesettekre, segíteni a rászorulókon. Az adományokért, a szeretetcsomagokért ezúton mondunk köszönetet a diákoknak és szülőknek” – mondta Kinda Eleonóra tanár.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás