Az anyává válás egy folyamat

Kátai Judit a Térerő zenekar énekese, fotós (Jusztifotó) és újabban a Sepsi Rádió meghívott társműsorvezetője, de mindenekelőtt a 11 és fél éves Boróka és a hat és fél éves Csenge édesanyja. Az énekessvel a családról, a gyereknevelésről beszélgettünk.

– Nagyon vártam, vártuk Borókát – addigra minden vágyam az volt, hogy anya lehessek. Boróka még Szegeden született, ott igazi biztonsági háló vett körbe védőnőkkel, orvosokkal, kismamajógával, terhestornával, igazából minden tekintetben felkészültnek éreztem magam. Persze, megvoltak a félelmeim, mindig az adott trimeszternek megfelelően, aztán jött a szülés, karácsony előtt 2 nappal, ami hatalmas élmény volt számomra. Emlékszem, egy kis időnek el kellett telnie, hogy tényleg azt érezzem, ennek a csöppségnek én vagyok az édesanyja: Borókával együtt lassan megszületett egy anyuka is. Csengénél ez már jött magától, hiszen addigra már anya voltam – mesélte Judit.

– Mennyire változtatta meg az életed a kicsik érkezése?

– Teljesen. Én viszont akkor pontosan erre vágytam, nem ért váratlanul a változás, élveztem a terhességet – mind a két alkalommal – és az anyává válást is. Kész voltam átrangsorolni a dolgaimat, és nem jelentett gondot, hogy bizonyos programokról le kell mondanom.

– Melyik volt a legnehezebb időszak?

– Borókával az első hetek nagyon nehezek voltak. Olvastam előtte, hogy előfordul, hogy a baba akár két óránként is felkel – nálunk fél óra szundi, fél óra szopi váltotta egymást, úgyhogy reggelre lelkes anyukából zombivá váltam. Na de kialakult a rend, a két óránkénti ébredést én már egy teljesen menedzselhető programnak éreztem, pláne később a 3, majd 4 óránkénti kelést.

Amit még nehéz időszaknak éltem meg, az a Sepsiszentgyörgyre költözésünk volt 6 hónappal Boróka születése után. Szegeden éltünk – én akkor már 12 éve –, nagyon szerettem a várost, ott képzeltem el az életemet, szüleim is közelebb, Balatonalmádiban laktak. Nehéz volt mindent újratervezni, újragondolni, főleg pici gyermekes anyukaként. Szerencsére már akkor voltak itt barátaink, ismerőseink, sőt, zenekarunk is, és elég hamar tiszteletbeli székellyé is avattak.

– Ma már a lányok iskolások, Boróka negyedikes, Csenge előkészítő osztályos. Milyen szempontok alapján választottál tanintézményt?

– Nálunk az óvodaválasztás hozta magával az iskolát: Waldorf csoportba írattuk a gyerekeket. Tetszik, hogy nem az adathalmozás, a versengés a fő szempont, hanem hogy használni tudják a fejüket, hogy tudjanak szabadon, kreatívan gondolkodni, véleményt formálni, csapatban dolgozni, hogy összefüggéseiben lássák a dolgokat.

– A gyerekek jelentős része sok időt tölt a számítógép előtt. A lányokat mennyire érdekli a gépezés, tévézés?

– Szerencsére Borókát nem szippantotta be a virtuális világ, sokkal szívesebben olvas, rajzol, videókat is inkább olyan célból néz, hogy azokból merítsen ötleteket a rajzaihoz, vagy egyéb kézzel készített „termékeihez”. Csengénél már kicsit más a helyzet, ha rajta múlna, szívesen töltené a napot mesenézéssel, vagy a táblagépre tölthető játékokkal, de ha van, akivel babázni, legózni, játszani, az még mindig vonzóbb számára is. Ezért muszáj persze közbelépni, visszaterelni a kézzel fogható játékokhoz, bár néha ugye elcsábul az ember lánya egy kis szabadidő (vagy éppen munkaidő) reményében.

– Hogyan fogadták a lányok az online oktatást?

– Hiányzik az iskola, leginkább Borókának és nekem. Ő minden reggel kapja az aznapi feladatokat, kisebb-nagyobb videókkal kísérve, amiért nagyon hálás vagyok. Mondtam is a tancinknak, hogy ezek nélkül könnyen szétcsúszna az otthoni tanulás. Szabadidőnkben, néha hárman tekergünk, de előfordul, hogy kettesben szervezünk programot: Boróka is, Csenge is vágyik arra, hogy néha egy kicsit csak vele foglalkozzon az anyukájuk – mondta mosolyogva.

A lányoknak olyan értékrendet szeretne átadni, ami segít nekik eligazodni nekik a világban. Arra neveli őket, hogy higgyenek magukban, az álmaikban, a szeretet erejében.