Az első hó

Nagy izgalommal vártuk gyermekkorunkban, hogy lehulljon az első hó. Emlékszem, novemberben, minden reggel, felkelés után az volt első, hogy kinéztem az ablakon, lett-e hó. És amikor egyik reggel arra ébredtem, hogy araszos hó áll a terasz párkányán, akkor még az iskolába is korábban mentem.

Ha egyszer csak tehettem egész nap kint voltam, és így visszagondolva nem emlékszem, hogy egyszer is megfáztam volna, pedig sokszor megesett, hogy a nadrágom szára jéggé fagyott.

Akkoriban csak a vasárnap volt szabad, szombaton is kellett menni iskolába. Egész héten az terveztük, hogy vasárnap hova menjünk, melyik erdőrészre madarászni. A legtöbbször Sugásfürdő volt az úti cél. Az általános iskolai évek így teltek el, hétköznap suli, hétvégén erdő. Két osztálytársam, Áron és Barni elszánt madarászok és természetszeretők voltak, így nem volt nehéz megszervezni a túrákat. Távcsővel a nyakba, madárhatározóval és egy kis elemózsiával a hátizsákban jártuk az erdőt.

Egy ilyen alkalomkor láttam életemben először süvöltőt, búbos cinegét viszont ekkor láttam utoljára. Ezen túrák alatt tanultam meg, melyek az itthon telelő vagyis az állandó madaraink, és milyen madárfajok érkeznek hozzánk télire mint vendégmadarak. Ekkortájt kezdtem hazahordani minden sérült madarat, és ugyancsak ekkor kezdődött el a téli madáretetés, amit azóta is rendszeresen végzek.

Ma is várom, hogy leessen az első hó, szeretem a telet, és hétvégeken kint vagyok, madarászok, és újra meg újra megcsodálom a természet téli arcát.