Csodálatos gyermekkor

Régi vakációs emlékeket felelevenítő sorozatunkban Páll Mária, az ozsdolai Kun Kocsárd Általános Iskola tanítónője mesél gyerekkori nyári élményeiről.

– Az emlékek az idő múlásával megszépülnek, de a gyermekkor történései különösen szép emlékek. Így felnőttként azt szeretném, ha a gyerekeim is majd így emlékeznének vissza, hogy egy csodálatos gyerekkoruk volt, mert nekem az volt. El is szoktam töprengeni azon, hogy sikerült elérni ezt a szüleimnek, minden nehézség ellenére. A nyarak nagy része otthon telt el, de ez nem azt jelentette, hogy unalmas volt. Még ma is hallom a gyerekricsajt, ahogy játszottunk, kergetőztünk, fogócskáztunk az utcában, néha egészen sötétedésig. Sok időt töltöttem nagyszüleimnél is, akik 2 km távolságra laktak tőlünk és ezt a távot természetesen gyalog tettük meg oda-vissza. De ebbe is vittünk bele érdekességet: a patakba beleszaladtunk menet közben, a kertek mellett próbáltuk ki az ösvényeket, érdekes köveket, virágokat gyűjtöttünk. Nyaraltunk Tusnádon, Szovátán, Parajdon, de a tengerre is sikerült eljutnunk, természetesen vonattal – mesélte a pedagógus.

A pihenés, szórakozás mellett a szüleinek is segített a ház körüli munkákban.

– Kislányként otthon a házimunkában segédkeztem édesanyámnak, nagymamámnak. Kiskoromban sok időt töltöttünk a nagyszüleimnél az unokatestvéreimmel és esténként, miután elvégezték az állatok etetését, szórakoztattak minket: fehér papírból állatokat vágtak és meséket szőttek hozzájuk, megtanítottak egyujjas kesztyűt kötni, közösen szőttünk igazi szőnyeget. Amikor a „villanyt elvették” este 7-kor (úgy volt a szokás abban az időben) édesanyám is írásost varrt vagy kötött. Így a kézimunka szeretete hamar rám ragadt és ez lett az egyik elfoglaltságom, ami egyben hasznos is volt, mert elkészíthettem a megálmodott blúzt, szvettert (most is megvannak emlékként) és ajándékozni is lehetett. Pl. egy kötött zoknit, sálat. Szőnyeget mostunk a patakban (tudom, ma már elképzelhetetlen), olvastunk, tanultunk önállóan – tette hozzá.

A gondtalanságot, a szabadságot, a vidámságot jelentették számára a gyerekkori nyarak.

– Amíg a felnőttek dolgoztak a mezőn, réten, addig mi fára másztunk, mogyorót gyűjtöttünk, versenyeztünk, ki mer felmászni magasabbra a fán, szalonnát sütöttünk, a patakban gátat építettünk, fürödtünk, sokat barangoltunk, még az erdő mélyére is bemerészkedtünk. Mai szóval élve a szabadtéri játékok voltak a kedvenceink, amit csapatban játszottunk a kapu előtt. Kislányként sokat babáztam, tanítottam őket (így mesélte édesanyám), „boltoztam” – mondta.

Középiskolásként a nyarat a közös osztálykirándulások színesítették.

– Minden évben elvitt az oszi egy új helyre. Az iskolai feladatok megoldása alól nem volt kibúvó, édesanyám a megfelelő szigorral és szeretettel rávezetett arra, hogy a feladatokat el kell végezni. Felnőttként visszagondolva, a mi szüleinknek sokkal nehezebb dolguk volt, mert sokkal több, nehezebb munka jutott, nem volt gyereknevelési szabadság, folytonos telefonos kapcsolat, videohívás az otthon maradt gyerekekkel stb. Így azonban mindenki „kreatívabb” lett, egyszóval meg kellett oldani a helyzetet: a gyerekek „belátták”, ahogy szoktam mondani, érezték a bőrükön, hogy maguk kell helytálljanak, esetleg vigyáztak a kisebb gyerekekre, reggelit készítettek és még a kiadott házi munkát is elvégezték. Gyakran hangsúlyozom, hogy ez nem azért volt, mert mi gyermekként tudatosabbak vagy felelősségteljesebbek lettünk volna, hanem az akkori helyzet „hozta ki” belőlünk a felelősségtudatot, muszáj volt elvégezzük a ránk bízott feladatokat – emelte ki.

Meglátása szerint a mai gyerekektől a telefon, a számítógép nagyon sok időt rabol el, amit hasznosabban is letölthetnének társaikkal, közös élményekben lehetne részük.

– A kilenc és fél éves kisfiam gyakran mondja, hogy „szeretnék abban az időben élni, amikor te voltál gyerek”. Gondolom, azért, mert ő is szeretne egy csapat gyerekkel az utcában focizni, szabadon kószálni, forrásvizet inni. Ez ma már spontán módon nem lehetséges vagy a nagy forgalom, vagy az időhiány miatt. Én úgy gondolom, hogy a mai gyerekeknek nehezebb. Túl nagy vonzóerőt jelentenek a kütyük (tudjuk, hogy ez tudatosan van így alakítva) és a szülőknek egyre kevesebb minőségi idejük jut a gyerekekre. Ezek a mai viszonyok. Egyre kevesebb a gyerek egy családon belül is (testvérek, unokatestvérek) így a közös élmény is kevesebb – summázta.