Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy ifjú pásztorlegény

Egy ifjú pásztorlegény Cseperedő

Erdőfüle környékén, öreg tölgyfákkal tarkított tágas erdei legelőn lármázó szajkókat pillantok meg, azonnal az jut eszembe, hogy az őseik bizonyára besegítettek a tölgyfák ültetésébe. Csobánkutya oldalog, nyakában kolonc, sejtem, nincs egyedül, ezért óvatossá válok. Majd megpillantom a pásztort, egy tölgyfa tövében elnyújtózva fekszik, egyik lábát felhúzva, kezében a pásztorbottal, figyel.

Mit keresek ott, gondolhatta, ahol a madár sem jár. Pedig jár, mert hallom jelenlétüket. Közeledésemre felállt, megkérdeztem, harap-e a kutya? – Hmm, csóvál a fején, – nem szokott –, jött a kurta válasz. Látom, hogy egy ifjú pásztorlegénnyel hozott össze a sors. A válasz nem nyugtatott meg, tovább érdeklődtem: van-e még ezenkívül kutya? Van – újabb szűk felelet. Látom, hogy épp olyan gyanakvó a legény, mint amilyen gyanakvó én vagyok az ebekkel szemben. Tovább beszélek, hogy oldódjon a hangulat, na meg, hogy megtudjam hamisak-e a kutyák. Haraptak-e meg már embert? – kérdem. – Nem.

Gondoltam, csak nem most fogják elkezdeni. Bemutatkozom. Megtudom, hogy Kolumbán Imre Attilának hívják, tizenhat éves, és amióta az eszét tudja, juhászkodik. Jelenleg háromszázhetven juhval jár egyedül a két kutyájával. De ezek nem terelő kutyák, és akkor hogy bír ekkora nyájjal? – kérdem. – Úgy, hogy ismerik a juhok a hangomat, és amit mondok, azt teszik. Körülnézek, fehérlik a legelő, mindenütt juhot látok, a legtávolabbiak legalább százötven méterre. Érdekelt, mégis, hogy csinálja? Két évembe telt – ismét egy szűk válasz. Rátérek a már mindenkit foglalkoztató témára, a medvékre. Látott-e mostanában medvét? – Járogat. Bántotta-e a nyájat? – faggatom. Igen, vitt már el juhot. Érdekel, látta-e, hogy viszi el.

– Beront, elüti, majd szájába veszi és viszi is, utána három-négy napig a juhok úgy félnek, hogy ha egy ág megreccsen, összevissza futkároznak.  Ilyenkor jó, hogy van kutya, mert hanem több juhot is megölne. Egyik reggel tereltem a juhokat, mikor az erdőből rám rontott egy medve, alig volt tíz méterre, azzal volt szerencsém, hogy Rabló, a kutya velem volt – mint most is, a beszélgetésünk alatt végig –, szembefutott a medvével, és akkor az visszament az erdőbe. Ha a kutya ne legyen velem, a medve biztos megfog. Gondoltam, hogy elfutok, de egyszerűen nem bírtam – emlékezik vissza a történtekre. Félelmetes pillanat, ami egy életre megmarad, meg is kérdeztem: nem ijedt meg annyira, hogy többet ne jöjjön fel ide a legelőre?

– Nagyon szeretek itt lenni, szeretem az állatokat, ezt szeretném tovább is csinálni – válaszolja.

Ahogy végignézek ezen a bátor, céltudatos fiatalemberen, eszembe jut a civilizáció kényelme, amire itt fenn csak egy elektromos karóra emlékeztet, amit a karján visel. Nem volt kétség bennem, pásztornak születni kell. Megkérem, mondja el, hogy zajlik egy nap itt kinn az esztenán.

– Öt órakor kelünk, fejünk, reggelizünk, ezután csapjuk el a juhokat, délre eléjárunk, ebédelünk, megint elcsapjuk, öt óra-fél hatkor előmegyünk, fejünk, vacsorázunk, majd elcsapjuk pornyálni a juhokat tíz óra-fél tizenegyig, ezután fekszünk le – summázta a legény.

Kelemen László

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás