Életmentő trágyahalmok

Az Olt menti sétát az időjárás-előrejelzés alapján terveztem meg, kinéztem, mikor lesz szép napos idő. Sajnos, csak egy napra volt kellemes tavaszias idő jelezve, azután újra beborult, sőt visszatért a tél.

Valamikor a gólyák áprilisban érkeztek, ma már március első napjaiban lehet látni hazatérő kelepelőket. Míg évekkel korábban csak egy, legfeljebb két gólya érkezett korán, mint például a híres bikfalvi nagytestű madár, addig az idén már több településen is megjelent a fehér gólya március tizenötödikéig.
Sétám során egy tőkés réce volt az első madár, amit észrevettem, azt is úgy, hogy a tojó izgatottan hápogott, mire a gácsér elrepült. Már párban vannak, sőt a költőterületüket is kiválasztották maguknak, lehet azért is riasztott a tojó, mert átléptem a láthatatlan revírhatárt.

Tengeliccsapat repült át a fejem fölött. A tengelicek nem vándormadarak, egész évben láthatjuk őket. Ellenben a magasban megszólaló mezei pacsirta nemrég érkezett meg. Most önfeledten énekel, de hamarosan rosszra fordul az időjárás, lehavaz. Mindig elgondolkodom, hogy tudják átvészelni a zord időjárást, amikor hótakaró fedi a határt. A pacsirták és más kistestű énekes madarak ezekben az ínséges napokban a segítséget a gazdálkodó embertől kapják. Ugyanis az állattartó gazda kihordja a mezőre az istállótrágyát, és ezeken a kupacokon mindig találnak élelmet a madarak, ami épp elegendő számukra.
Az Olt parti sétám során még láttam csuszkákat, seregélyeket, őszapókat, mezei verebeket, balkáni fakopáncsot, szarkát, és egy újabb terjeszkedő fajt, a kormoránt. Nem volt nehéz megtalálni a pihenő és éjszakázó helyüket, ugyanis a fa, amit elfoglaltak maguknak az ürülékük hatásától teljesen lecsupaszodott. Majd ezután fog kiderülni, hogy csupán telelni jöttek ezek a fekete tollruhát viselő, halevő madarak hozzánk, vagy szándékukban áll letelepedni.

Kelemen László