Élményekben gazdag nyarak

Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Czilli Balázs, a kovásznai Városi Művelődési Ház igazgatója mesél gyerekkoráról.

Körülbelül tízéves koromig rengeteg élményekkel teli nyárról (és télről) gondoskodtak a szüleim: édesapám osztályfőnök volt, és az osztályait a legkülönbözőbb helyekre vitte kirándulni – ebből a család sem maradt ki szinte sohasem: a Tordai-hasadék, Kalotaszeg, Torockó a Székelykővel, a Nyugati-Kárpátok majd minden zugát megismertük, nyáron egy–két hetes sátortáborozással, télen sítáborokkal.

A Szamos-bazár vidékét, Sonkolyost, Pádist ma is emlegetjük. A bátyámmal például Pádison egy látszólag elhagyatott ménesből egy lovat szelídítgettünk, amíg a hátára engedett, ahol lehetett, elemlámpával, fejlámpával barlangásztunk, ebből mindenkinek tudom ajánlani a Medve-barlangot vagy a scărișoarai jégbarlangot, amik szépen ki vannak építve. A legeslegszebb, ahova csak komoly felszereléssel és felügyelettel engednek be, az a Szelek barlangja, több kilométeren át vezetik a csoportokat a hivatásos barlangászok, és egy egész földalatti varázsvilág van ott elrejtve, patakkal, folyosókkal, szűk átjárókkal és hatalmas termekkel, amelyekben nemcsak cseppkőképződmények, de számtalan különféle kristály is borítja a falakat: ahány terem, annyiféle jellegű. Volt, akinek a magassággal-mélységgel vagy egy nagyon szűk átjáróval meggyűlt a baja, aki nem bírta, vissza kellett forduljon, de mi ezen csak csodálkoztunk: Aladdin barlangja volt ez számunkra, és arra várt, hogy felfedezzük.

Nagyon jó emlékeim vannak az első cserkésztáboromról, a tájfutó-edzőtáborokról, a hétvégi (többnyire) gombásztúrákról, a nagyszülőknél töltött időkről és az első székelyföldi családi kirándulásunkról, amikor két hét alatt szinte mindent bejártunk a vidéken. Persze, akkor nem is képzeltem volna, hogy egyszer az otthonom lesz, a táj és a helyek szépségén-varázsán túl azzal a különös érzéssel mentem haza, hogy itt más világ van, mint otthon, Kolozsváron, vagy akár a nagyszüleimnél, Magyarkiskapuson vagy Nagyváradon. Kezdve a többnyelvű településtábláktól, az ásványvizes fürdőmedencékig vagy a várromokig, amikről azt hittem, már csak a Jókai-regényekben léteznek, mindennek különleges varázsa volt, ami alól ma sem szabadultam – szerencsére.

Napjainkban rengeteg tematikus tábor közül tudnak választani a szülők-gyerekek. Ugyanakkor a felnőttek sokkal elfoglaltabbak lettek, ezért nem tudnak ezekben a nyári programokban maradéktalanul részt venni, csak ha nagyon tudatosan odafigyelnek erre. Mi igyekszünk szülőként a régiekhez hasonlóan gazdag nyarakat varázsolni a három gyermekünknek.

A szórakozás, kikapcsolódás mellett fontosnak tartom a „házi feladatokat” is, mert ezek hiányában sokkal nehezebben lenne ősszel visszazökkenni a tanulásba, nekünk például segítség a félig-meddig kötelező háziolvasmány-lista, hogy a gyermekeket olvasásra neveljük. Eleinte fontos, hogy nemcsak én szülőként mondom, hogy olvasson vagy matekozzon, hanem ott van a tanítók-tanárok elvárása is. Aztán ha rákaptak az ízére, már nem kell semmi pluszmotiváció, szívesen olvasnak, dolgoznak vakációban is, kíváncsiak arra, hogy mi is mit szeretünk, illetve mit ajánlunk nekik.

Én például gyermekkoromban a tengerparti lazulást csakis könyvekkel tudtam elképzelni, amit az év folyamán nem volt időm elolvasni, azt bepótoltam.

Ha ma lennék gyerek, valami vetélkedős programot szerveznék, amiben pl. meg kell küzdeni egy táborért. A feleségem gyermekként így vett részt a Sárvári Diákírók–Diákköltők Táborában, én pedig egy kolozsvári csapattal Szegedre jutottam így ki, egy Kolozsvár–Szeged városismereti vetélkedő jutalmaként. Ezek nagyon fontos élmények voltak, ezt szeretném újraélni, hogy megdolgoztam valami szépért, nem csak az ölembe hullott.