Első díj az országoson

A kilencéves Dobolyi-Szekeres Mátyás Atilla a 22. országos Kányádi Sándor Szavalóverseny első díjasa. A Plugor Sándor Művészeti Líceum második osztályos kisdiákjával és tanítójával, Dancs Gyöngyvérrel beszélgettünk a felkészülésről, a tehetségápolásról.

– Matyi egy kíváncsi természetű és nagy érdeklődési körrel rendelkező gyermek. Az életkori sajátosságait meghazudtolva, olyan rálátása van egy mesére, egy versre, ami pedagógiai tapasztalatomban ritkán fordult elő. Egyszerű gyermeki gondolkodással meg tudja fejteni egy irodalmi alkotás létrejöttének a körülményeit, és a költő vagy író szemszögéből látja, láttatja azt. Egyszerűen belebújik a versbe! Ő az a gyerek, aki nemcsak elolvassa és értelmezi a verset, a mesét, hanem az Istentől megáldott előadókészségével életre is kelti azt – jellemezte tanítványát Dancs Gyöngyvér tanítónő.

A kisdiák ebben a tanévben más vetélkedőn is sikereket ért el. Ősszel a 19. Tiszta Forrás Népdalvetélkedő I. helyezettje lett, a Kriza János Országos Ballada- és Mesemondó Versenyen III. díjban részesült, valamint a Szatmárnémetiben megrendezett Vidám Versek Versmondó Verseny országos szakaszán második helyen végzett.

Bár számítottak arra, hogy Matyi a varsolci versenyen a díjazottak között lesz, az első helyezés diákot, pedagógust egyaránt meglepett.

– Már a felkészülés során tudatosult bennünk, hogy ebből csak valami jó sülhet ki, hiszen adott volt egy nagyon tehetséges gyermek, egy olyan vers, amit mintha neki írtak volna (Kányádi Sándor: Kilenc pipe), valamint az öröm, hogy elmondhatja a verset. Viszont az első díj mindnyájunkat meglepett. Nagy elismerés tanítónak, diáknak, szülőnek, iskolának egyaránt – véli a tanító.

– A díjkiosztó alatt nagyon füleltem, figyeltem a száját annak, aki a neveket olvasta, hogy milyen betűhangot mond. Egy kicsit szomorkodtam, hogy én nem kapok semmit? Aztán felugrottam a padról. Sírtam örömömben. Országos elsőt még sose kaptam. Számomra ez hatalmas öröm, ami arra biztat, hogy még szebb, még hosszabb és nehezebb verseket tanuljak – mesélte Matyi.

Mint fogalmazott, „valahogy megszerette a verseket”, és észrevette, hogy a felnőttek is szeretik, ahogy mondja, mert megtapsolják, megdicsérik, megkönnyezik.

– Egyre több verset tanulok, eddig két kedvencem van: Arany Jánostól Az örökség és Kányádi Sándortól a Fától fáig. Az utóbbinál mindig lesem anyukának az arcát, hogy sír-e a végén? Nagyon szeretem a verseket, mert olyan szép szavakkal találkozok. Szeretem figyelni az arcokat versmondás után, hogy sikerült-e átadnom az üzenetet, a hangulatot, a vers által közvetített érzelmi állapotot. A humoros, vicces verseket is szeretem, mert megnevetteti azt, aki hallgatja – magyarázta a kisdiák.

A pedagógus fontosnak tartja az ilyen jellegű vetélkedőket, mert lehetőséget biztosít a gyerek számára, hogy megmutassa tehetségét, bővítse tudását.

– Kányádi Sándor költő szavaival élve: „A vers az, amit mondani kell!”. Mindenképp fontosnak tartom, hogy egy gyermek minél több verset, mesét és népdalt tanuljon, és azt örömmel mondja is el, és énekelje el, mert ezáltal ismeri meg a magyar nyelvet, az ősei kultúráját, bővül a szókincse, fejlődik személyisége, a közös éneklés öröméről nem is beszélve. Matyi számára a verseny lehetőség arra, hogy egy verset, egy mesét, egy népdalt megszólaltasson. Kányádi Sándor költőnk büszke lenne rá! – véli Dancs Gyöngyvér.
Matyi az iskolában is kitűnően teljesít.

– A számtant szeretem, mert bonyolult, és az anyanyelvet is, mert nagyon izgalmas, meg a hegedűórákat és a hegedűt oktató tanárnénit is nagyon szeretem – tette hozzá.

Szabadidejét is hasznosan tölti.

– Szeretek biciklizni, szerelni apuka szerszámaival, fára mászni, társasozni, kirándulni. Szeretek a tükörbe bohóckodni, utánozni másokat, keresni, hogy csinál, hogy sántál, beszél a figura. Most kaptunk apukától egy-egy hortobágyi karikás ostort, azzal aztán a kert végében csattogtatunk a testvéreimmel. Akkorákat szól! – mondja nevetve.