Emlékezés Kiss Éva óvónőre

Egy közösség emlékezik rád, egy közösség, melynek te is több évtizede voltál példás ékköve. Oly időben utaztál az égi mezőkre, amikor körbelengett minket a járvány és nem lehetett elmenni a temetőbe, végső búcsút venni tőled.

Egy közösség emlékezik rád. Ismét egy új tanév kezdődik, és mi eldöntöttük, elmegyünk hozzád, emlékezni, köszönetet mondani. Elszánt elhatározásunkat felpártolta a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon vezetőtanácsa és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség is. Külön köszönet a szülői közösségnek, akik megértésükkel is támogattak.

Egy közösség emlékezik rád. Azt mondják, az óvodákban őrzik a legnagyobb kincseket. Mi most szellemi kincset tartunk tenyerünkben. Tanévnyitó közösségfejlesztő napot szervezünk a te emlékedre. Visszatekintünk, számot adunk, megerősítjük egymást abban a hitben, hogy az égi és földi találkozások erőt adnak nekünk. Megerősítenek abban, hogy a támogató közösség, a rövid beszélgetések akár szakmai, akár egyéni tapasztalatokról szóljanak, mind-mind pozitívan hatnak az oktató-nevelő munkára. A rád való emlékezés jobb emberré tesz bennünket is.

Egy közösség emlékezik rád. 1977 óta tartozol a Benedek Elek Napközi Otthon közösségébe. Osztálytársad, Nagy Márta Edit megható sorokkal gondol rád:

„Kiss Éva személyében egy kedves osztálytársat, egy jó barátnőt – fiatalságom lelki társát és nem utolsó sorban egy, a munkáját, hivatását mindig szeretettel és odaadással végző kolléganőt veszítettem el. Sokéves szakmai tapasztalata során megtanulta, hogy minden gyermek egy „csoda”, páratlan a maga nemében. Tudta, hogy az oktatást és nevelést együtt kell végezni, munkája mindig örömmel töltötte el. Emlékek sokasága kavarog a lelkemben – az együtt töltött szép és izgalmas diákévek, a gondtalan fiatalság, a közös kirándulások örömei, a közös ünneplések, majd szakmai vizsgák. Emlékek sokasága kavarog bennem, kedves emlékek, egy darabka közös múltról. ”

Egy közösség emlékezik rád. Társad, Lepedus Editke mesélte, az utolsó munkanapodon is a meséskönyveket kerested, amelyekből unokádnak szerettél volna olvasni. De már nem volt idő, rád tört a gyógyíthatatlan kór. Másfél évig élvezted a nyugdíjas éveket, küzdöttél a betegségeddel, utolsó percig hittél és reménykedtél. A könyveid itt maradtak, de mi eldöntöttük, bedobozoljuk és elküldjük az unokádnak Magyarországra, akárcsak ezt az üzenetet.

Egy közösség emlékezik rád, egy közösség fog tartva, itt Háromszéken, a mesék földjén, és mond neked imát a zabolai temetőkertben, ahol Reményik Sándor verssorait hozza közel az ismét ránk köszönő, az elmúláson is átlépő aranysárga Ősz: 

„A holtom után ne keressetek,

leszek sehol – és mindenütt leszek.”

Kádár Enikő óvódavezető és Bartok Emese kolleganő