Erdei kiránduláson

A veréb csiripelése és a gerle búgása szinte egy időben hangzott el, még napfelkelte előtt. Majd a széncinege cserrentett, jelezte, hogy ő sem alszik. Ébredtek a madarak.

Tengelic érkezett, kedves éneke megunhatatlan. Az ablakhoz léptem, hogy szemügyre vegyem tarka tollazatát. Amióta virágzik a pillangó virág mindennapos vendégeim. Rendszerint egy tengelicpár jár ide, a fiókájukat kirepítették, és ebben az évben már nem is fognak költeni. Ekkor pillantottam meg a bokor alatt a feketerigót. Eddig még nem láttam a ház körül, minden bizonnyal egy kóborló egyed, egy idei fióka. Már azon kezdtem gondolkodni, hogy télire ki kellene alakítani egy sátoretetőt, ahol a feketerigókat lehet etetni. Elmélkedésemben egy mátyásmadár riasztása zavart meg, lehet észrevett, és azon csodálkozott, mit keresek ilyen korán az ablakban. Egy szarka is csatlakozott a lármához, hangosan cserregett. Mindenesetre, amelyik madár még aludt a hajnali órában, a nagy hangzavarra biztos felébredt.

Izgalmas nap állt előttem, az unokámmal készültem az erdőre kirándulni, és már a reggel jól kezdődött. Az unokám, Benett még csak három hónapos, de ahhoz már elég nagy, hogy az erdőre kimenjünk. A szép idő, a friss levegő igazán jót tesz a szervezetének, amit este lehet észrevenni, mikor úgy elalszik, mint a bunda.

[reklám]

Erdei pinty, füsti fecske, balkáni gerle, házi és mezei veréb, poszáta, füzike, zöld küllő, békászó sas került be a jegyzetfüzetbe. Hallottuk a sárgarigó „huncut a bíró” kiáltását is, egyelőre Benett nagy érdeklődést nem mutatott a madárdal iránt, inkább jó ízűen aludt. Azonban mikor felbődült a gépzene, sírással fejezte ki nem tetszését.

Nem bírom megérteni azokat az embereket, akik kimennek az erdőre, úgymond pihenni, lazítani, grillezni, és magukkal viszik a hangfalat, és maximumra tekerik a hangerőt. Nagyon lehangoló, hogy mennyire nincsenek tekintettel a természetre, az embertársukra.