Foglalkozása: bábszínész

Március 21-e a bábszínház világnapja. Ez alkalomból beszélgettünk Vincze Tímeával, a Cimborák Bábszínház fiatal művészével a kezdetekről, a szakmai alázatról, a barátságról.

A kolozsvári születésű Tímea a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán végzett, de a gyerekkori élmények és egy belső késztetés hatására a bábozás mellett döntött.

– Kiskoromban nagyon sokat jártam a Puck Bábszínházba, a szüleim ott dolgoznak, édesanyám bábkészítőként, édesapám az asztalosműhelyben. Sokan azt hitték, hogy bábszínész szakra fogok menni, de a líceumban a diákszínjátszó kör olyan nagy hatással volt rám, hogy eldöntöttem: színész leszek. Később rájöttem, mégis bábozni szeretnék. Egyetemistaként irigyeltem a bábszínész szakosokat, mert láttam, hogy más módszer, ritmus szerint dolgoznak. A tanáraink sokat emlegették a szakmai alázatot. A bábszínész szakos hallgatók az alázatot nem tanulták, hanem abban éltek, hiszen ott a személy teljesen háttérbe kerül. A színész is az általa megformált figurát helyezi előtérbe, de a bábszínész kap ehhez egy formát is, a bábot. Ez a fantasztikus világ nekem nagyon tetszett. Az egyetem befejezése után elkezdtem a Puck Bábszínháznál dolgozni. 2015-ban, egy fesztiválon a Cimborák Bábszínház is fellépett, sokat beszélgettem Nagy-Kopeczky Kálmánnal és Páll Gecse Ákossal, s megemlítettem, hogy szeretnék velük dolgozni, de most nem lehet, mert éppen mesterizem, s dolgozok is a Pucknál. Kálmán azonnal meghívott, s mondta, hogy még kétszer fog szólni, ha visszautasítom, akkor békén hagy. 2016 őszén kerültem ide – mesélte Tímea.

Sepsiszentgyörgyön egy remek, nyitott, szerető csapat fogadta.

– Nagyon jól érzem magam itt. Az elmúlt évek alatt rengeteget tanultam emberileg és szakmailag egyaránt. Mivel nem bábszínész szakon végeztem, nem volt elég szakmai tudásom, amikor idekerültem, most már egy kicsivel többet tudok, de még bőven van hová fejlődni. A csapat nem csak befogadott, hanem az érzelmi világommal is foglalkoztak. Csak akkor megy jól a közös munka, ha összhang van a csapatban. Amikor ide jöttem a gyerek énem mellett ott volt a felszínen a meg nem értett kamasz énem is, s ezt olyan megértéssel tudták kezelni, hogy a mai napig hálás vagyok nekik ezért. Nagyon fontos ebben a szakmában a gyermeki lelkület megőrzése, mert ez egy játék a szó legnemesebb értelmében. Vannak szabályok, de van felszabadultság is, s az összhang megteremtéséhez szükséges az egymásra figyelés. Gyereknek játszani hálás feladat, mert ők nem szabnak gátat az érzelmeiknek. Örömmel tapasztalom, hogy a bábszínházban a felnőttek is levetkőzik a távolságtartást, s képesek feloldódni, elfelejteni a napi gondokat – tette hozzá.

A bábszínház számára utazás, alázatra, türelemre való tanítás, feszültségoldás, segítség.

– A Hallhatatlanságra vágyó királyfi egy nagy lecke számomra, egy nagy érzelmi fejlődéshez segített hozzá. Én a halállal nem tudtam mit kezdeni, amikor elkezdtünk foglalkozni ezzel a mesével, amelyben a Halál szerepét osztották rám, a nagytatám nagyon beteg volt. Bemutattuk az előadást, és egy félévre meghalt. Az elvesztése után egy próbán, amikor be kellett lépjek a jelenetbe, rám tört egy pánikroham. A munkatársaim ekkor is nagy megértéssel viszonyultak hozzám. A hála egy erőteljes érzés bennem, hálás vagyok a leckékért, a lehetőségért, hogy bábszínész lehetek – mondta mosolyogva Vincze Tímea.