Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fotópályázat fiataloknak

Fotópályázatot hirdet a Turulmadár Ifjúsági Iroda múlt-jövő, régi-új, fiatal-idős, akkor-most, élő-örökség, élet-alkotás jelszavakkal.

Hirdetés
Hirdetés

A fotópályázat célja, hogy a versenyzők a régit kontrasztba állítsák az újjal. Olyan képeket várnak, amelyek sajátos módon mutatják be az épített örökségünket, valamint felhívják a figyelmet azok fontosságára, megőrzésére. A pályázat minden 15 és 26 év közötti fiatal számára nyitott. Külön értékelik a fényképezőgéppel és a mobiltelefonnal készült alkotásokat. Az első kategóriában a képeket zsűri bírálja el, a mobilos fotók esetében a szakemberek mellett közönségszavazást is tartanak a Facebook-on október 1–10. között. Egy pályázó egy kategóriában legfeljebb három fotót nyújthat be. A fotókat a turuloffice@gmail.com címre várják szeptember 30-ig.

A legjobb alkotásokból időszakos kiállítás nyílik Sepsiszentgyörgy főterén.

A fényképezőgéppel készült képek kategóriájában az első helyezett 500, a második 300, míg a harmadik 200 lej értékű vásárlási utalványt vihet haza. A mobiltelefonnal készült fotók esetében 300, 200, illetve 100 lejes utalvány a nyeremény. Ugyanakkor mindenik díjazott részt vehet egy fotó-videó workshopon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás