Gondolatok rímbe szedve

Péter Csongor Attila számára a vers nem csak egy önkifejezési forma, a pillanat szavakba öntött fotográfiája, hanem egy korszak lenyomata, koremlék. A Székely Mikó Kollégium tizedik osztályos diákjának már több verse jelent meg nyomtatásban, most egy kötet van készülőben. A középiskolás diákkal a verselésről, a jelenről és a terveiről beszélgettünk.

– 2016. október 6-án történt az, hogy az árkosi iskolában Vitályos Ágnes magyar szakos tanárnővel a balladákról tanultunk. Házi feladatként prózában kellett írni egy balladaszerű történetet, de én tovább mentem, lelkesen leírtam két hosszú szakaszban egy balladát. Nekem tetszett, ezért másnap el is dicsekedtem vele. Nemcsak jutalmat kaptam a balladáért, hanem bátorítást is a folytatásra – meséli a kezdetekről.

Tinédzserként a szerelem az egyik kedvenc témája, de hazafias verseket is szeret írni, és olyan elgondolkodtató költeményeket, amik nem azt próbálják üzenni, amire az olvasó először asszociál.
– A vers megírása viszonylag hamar megy. Addig van baj, amíg erőt veszek magamon, és leülök írni. Általában zenehallgatás közben azon kapom magam, hogy gondolkodom dolgokon, eszembe jutnak ötletek, és egyfajta transzba esem, azokat a gondolatokat le is írom, összefűzöm őket, kiegészítem, elveszek belőle, míg azt mondom, ez itt elég jó, mehet érni. 2–3 nap után újra előveszem és átnézem, kijavítom azt, amiről úgy érzem, hogy erőltetett – tette hozzá.

Néhány verse nyomtatásban is megjelent az Unitárius Közlönyben, de egy kötet kiadása is előkészületben van.

– Szerintem minden könyv egy koremlék, ezért szeretném azt, hogy a kötet és a benne szereplő versek a jelen helyzetemet tükröznék. Bemutatni, hogy milyen is volt egy fiatal székely, erdélyi srác élete, hogyan szeretett, hogyan gondolkodott, hogyan élt a történelem ezen időszakán. Akkor jelenik majd meg, amikor úgy érzem, van elég olyan minőségi vers, ami kitölt 150 oldalt – mondta.

Kedvenc költői Balassi Bálint, Petőfi Sándor és Romhányi József.

– Balassi a maga idejében meghonosította a Petrarca-féle költészetet, amiért sokan lenézték, megvetették, de az idő mégis őt igazolja, és maradandót alkotott. Petőfi Sándor költészete számomra a hazaszeretetet jelenti, kevés ember szerette annyira a hazáját, mint ő, szerintem általa kéne a haza szeretetét belenevelni a fiatalokba. Romhányi József a rímhányó. Számomra ő is korszakalkotó, megújította a magyar verselést. Ha a hatására egy amerikai animációs sorozat készítői képesek voltak újraszinkronizálni az alkotásukat, azt jelenti, hogy nemzetközileg is elismert költő – fejtette ki.

A „kényszervakációt” igyekszik hasznosan tölteni, olvas, filmeket néz.

– Az első hónap viszonylag hamar eltelt, meg tudtam tisztítani a lelkem, feltöltöttem energiával, volt időm magamra. Most már egy kicsit monoton, és hiányzik a nyüzsgés, a barátok, de végre van időm olyan dolgokra, amikre, sajnos, ezelőtt nem volt. Olvasok, filmezek, sorozatot nézek, és persze tevékenykedem a ház körül, és ami a legfontosabb, tanulok az online felületek segítségével – mondta.

Az általános iskolában még lelkész szeretett volna lenni, de most informatikusi pályára készül.

– Hetedikes koromban elhatároztam, hogy teológiai pályára lépek . Nyolcadikosként, a pályaválasztás előtt úgy döntöttem, hogy azt a tudást, amit az árkosi Dr. Gelei József-iskolában kezdtem megalapozni, egy színvonalas oktatással rendelkező iskolában kell továbbfejlesszem, így esett a választásom a Székely Mikó Kollégiumra, sikeresen felvételiztem a matematika–informatika osztályba. Most magamat úgy tudom elképzelni, mint egy informatikával foglalkozó egyén, aki két program között leír egy verset is – fejtette ki.

Az Anya nem ver!
(Tempus omnia sanat)

Porból és sárból fogantattál,
S lett otthonod a mező lankája.
Táplált az erdő gyümölcseivel,
Itatott a forrás friss vizével.

Megszült új reményt adva,
Ringatott két szerető karján,
Pacsirta zengte a bölcsődalt,
Lágy szellő simogatott álomba.

Ott volt, mikor járni kezdtél,
Mikor először felegyenesedtél.
Fogta kezedet, mikor már mentél,
De szerető ölébe mindig visszaestél.

Mikor azt mondtad mennél – elfogadta.
Könnyeit magában mélyen morzsolgatta.
Lett azokból patak, folyó, s karja tutaj,
Mely elkísért téged a végzetes útra.

Várt rád hosszú-hosszú éveket,
Nem írtál haza Őneki soha.
Bejártad a világot idestova,
Nem láttad a virágokat, a mezeieket.

Örült, mikor hazajöttél,
Meleg vacsorával fogadott,
Jó ízűen ettél-ittál Őnála.
Majd hatalmat éreztél bódulva.

Kincsét, mikor kérted, adta.
Nem ellenkezett, hisz az Övé vagy.
Vitted az otthont, az ételt, az aranyat.
Elárultad Őt! Megfosztottad!

Kihasználtad azt, hogy sohase üt,
Csak szépen, csendben magában tűr.
Lelke mélyen érted immár haragot szül.
Habár kívül megtört, ereje vad legbelül.

Felélted mindenét, koldussá tetted,
Ő mégse akar végezni veled!
Vérző szíve még a reménytől fűtött,
Menj, gondolkodj el, fiam!
És elküldött.

Angyal

Láttalak az éjjel, őrködtél felettem,
Szívemet angyali kezedbe emelted.
Óvtál és vigyáztál énrám, Angyal,
A cérnaszál mi szívemet életben tartja.

Eltűntél álmomból, talán nem is létezel?
Lásd, ha nem vagy itt, hibázok, vétkezek.
Angyalszárnyaiddal takarj be hát, Kincs,
Szép gyöngyszemeddel az Esendőre tekints.

Téged kereslek a Nap első fényénél,
De nem talállak meg az éj sötét leplénél,
Téged kereslek a Csillagok mögött az égen,
S talán megtalállak a Föld bús rejtekében…