Gyermekszeretet és őszinteség

Tomos Gabriella a megyeszékhelyi Gulliver Napközi Otthon igazgatója, két felnőtt fiú édesanyja és a másfél éves Kata nagymamája. A pedagógussal pályája alakulásáról, a hivatástudatról, a gyereknevelésről beszélgettünk.

– Mikor döntötte el, hogy óvónő lesz és miért választotta ezt a szakmát?

– Gyerekkorom óta Sorbán Piroska tanító néni a példaképem. Azért indultam 14 évesen Brassóból Székelyudvarhelyre, hogy magyarul tanulhassam a pedagógus szakmát. A körülmények összejátszottak, és óvónői diplomával engedtek útra, olyan szakmai szeretettel és tudással, amit tanáraimnak köszönhetek, és akikre ma is tisztelettel és hálával emlékezek: Miklós Ferenc, Tribel József, Molnár József, Geréb Péter, Tótharsányi Sándor, Orosz Pál József, Vofkori László… Ők azok, akik elhitették velem, hogy a kisgyereknevelésnél nincs szebb és hálásabb hivatás a világon.

– Milyen képességekkel, készségekkel kell rendelkezzen egy kisgyerekkel foglalkozó pedagógusnak?

– A versenyképes szaktudás mellé fel kell soroljam a kommunikációs, a tanulási, problémamegoldó, konfliktuskezelő, motiváló és együttműködési képességet, a pontosságot, rugalmasságot, megbízhatóságot, munka iránti alázatot. Ezeken kívül döntően fontos a belülről áradó őszinte gyermekszeretet és személyes vonzerő. Mint óvónő, igyekeztem megtalálni minden kisgyerekben azt, amit a legjobban szeret. Ebben a korban még minden gyerekben benne van a kis művész, ha sikerült megtalálnom azt a tevékenységet, amivel olyat alkothatott, ami lekötötte fölös energiáit és sikerélményt is nyújtott, már a probléma nagy részét megoldottam. A problémák megoldására a kulcs – szerintem – az egyenes, őszinte párbeszéd a szülővel.

– A pedagógiai ismeretei mennyiben segítették az otthoni gyereknevelésben, a problémák megoldásában?

– Nagyon szerettem a gyerekeimmel játszani, kipróbálni olyan játékokat, amiket az óvodásaimmal is eljátszottam, vagy fordítva, amit szerettek a fiaim, azt kipróbáltam az ovisokkal is. Sokszor emlegetem, hogy a román nyelv tanításáról írt fokozati dolgozatomban szereplő gyakorlatokat mind Endre fiammal próbáltam ki. Pedagógiai tudásomnak abban láttam hasznát, hogy figyelemmel tudtam kísérni az iskolai előmenetelüket, elég sokáig segítségükre lehettem. A kamaszkornak nálunk is megvoltak a nehézségei, de ma már jókat tudunk nevetni azokon. Próbáltunk közösen kialakítani szabályokat, amelyekhez mindenki igazodott, mosolyogva emlegetjük, hogy demokrácia volt nálunk, de ha a helyzet megkívánta, volt számonkérés is. Pedagógusként azt hiszem, fontos, hogy képesek legyünk folyamatosan megújulni, tudjunk felfrissülni és feltöltődni, mert napjainkban a kihívások gyakran lemerítenek.

– Milyen „csomaggal” indította útjára a gyerekeit? Mi került bele abba a bizonyos tarisznyába?

– Bízzanak abban, hogy amit szeretettel és odaadással végeznek, annak előbb-utóbb meglesz az eredménye. Álmaik megvalósulásáért bármilyen messzire sodródnak, itthon a kapu számukra mindig nyitva áll.

– Mennyiben változtatta meg az életét, a dolgokhoz való hozzáállását, hogy nagymama lett?

– Csodálatos érzés nagymamának lenni, és látni a tekintetét egy csöppségnek, ahogy az én gyerekemre néz. Mivel Budapesten élnek, az életünket annyiban változtatta meg, hogy naponta lessük a telefont, mikor érkezik egy kép vagy videófelvétel Katáról. Úgy gondolom, a szülő feladata nevelni a gyereket, a nagyszülő feladata támogatni a nevelésben a szülőket, és élvezni a szeretet áramlását.

– Ha a 20 évvel ezelőtti énje végignézne az életén, elégedett lenne?

– Úgy érzem, hogy elégedett lehetek, ha lepörgetem az életem, köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, a családomnak és a Gulliver Napközi Otthon közösségének is. Remélem, 10 év múlva már a nyugdíjamat élvezem családom és sok, sok unoka körében.