Gyűlés a tyúkudvarban

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó. A házikó hátánál volt egy tyúkudvar. Abban lakott mindenféle kapirgáló, káricsoló, szárnyas állat: tyúkok, csirkék, kakasok, libák, kacsák és egy szép, nagy pulyka.
Egy éjjel, amikor javában aludtak, Bakancsnak, a kutyának az ugatására riadtak fel:
– Riadó, riadó! – ugatott a kutya. – Róka a láthatáron!
Addig ugatott, amíg a gazda felébredt, és a vasvillával elkergette a rókát.
A baromfik remegve az ijedségtől, gyűlést tartottak, hogy véget vessenek a róka támadásainak. Kukuri azt mondta:
– Meg kell oldjuk minél hamarabb ezt a problémát, amit a róka okoz. Gondolkozzatok, hátha találunk egy megoldást!
– Állítsunk csapdát! Ássunk egy gödröt, takarjuk be levéllel – ajánlotta Hápi.
– Nem jó, mert a róka kimászik belőle – mondták a többiek.
– Álljunk lesbe, és amikor jön, üssük fejbe egy bottal – mondta Gigágá.
– Csak nehogy egymást üssük le a sötétben – mondta Kotkot.
– Van egy jobb ötletem – kiáltotta Kukuri. – Tegyünk csengőt a róka nyakára, így majd távolról meghallja Bakancs, és idejében jelzi a betolakodót.
– Szuper ötlet! – kiáltották kórusban mind.
– De ki teszi fel a csengőt? – kérdezte félénken Pelyheske.
– Én felteszem, mert én vagyok a legerősebb! – mondta bátran a Pulykakakas. Van egy tervem, hogy hogyan…
Másnap éjjel, mikor ismét jött a róka, a tyúkudvar lakói készenlétben álltak. Egy elemlámpával a szemébe süttettek, a róka szeme világa elment, és a Pulykakakas hamar a nyakára tekerte a csengőt. A róka úgy megijedt, hogy elfutott, és többet nem mert a tyúkudvar közelébe sem menni. De nem ment máshova sem lopni, mert a csengő jelezte közeledtét, és ennek megfelelően várták őt a gazdák.
Így volt, mese volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon a végére!
A kisbaconi óvoda vegyes csoportja által kitalált és Veres Ildikó óvónő által lejegyzett mese első díjat nyert a Hófehérke Napközi Otthon Csöppnyi családkalandok meseíró és -illusztráló pályázatán.