Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszékiek a döntőben

Háromszékiek a döntőben Cseperedő

Két háromszéki fiatal került be az István, a király iskolába megy – online zenés színházi tehetségkutató verseny döntőjébe, a szólista kategóriába. A sepsiszentgyörgyi Zöldi Lara Gizella szerepére jelentkezett, a kézdiszentléleki Vargyasi Szabolcs Koppányként „állt színpadra”. A csoportos kategóriában is van háromszéki döntős: a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola Porond színjátszó csoportja. A versenyzők produkcióit a www. iskolasistvan.hu honlapon lehet megtekinteni, itt lehet szavazni is május 14-ig.

– Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy döntőbe jutottunk, megtisztelve érezzük magunkat, hogy a fináléban lehetünk. Nagyon hálásak vagyunk a támogatóinknak és szavazóknak. Büszkeséggel tölt el, hogy egy nemzetközi versenyen eljutottunk eddig – mondta el Dávid István, a Porond színtársulat irányítójaként, hozzátéve, bizakodva várják a végeredményt, és remélik, szavazóik továbbra is támogatják majd őket.

Az általános iskolás gyermekek számára szervezett zenés színházi tehetségkutatóversenybe összesen száz Kárpát-medencei település kapcsolódott be. Erdélyből öt iskola és 13 szólista jelentkezett. A versenyre csoportos, illetve szóló produkcióval lehetett jelentkezni, a csapatoknak a híres rockopera egy jelenetét kellett színpadra vinniük, azt lefilmezniük és feltölteniük a videót az iskolaistvan.hu weboldalra.

A Porond színjátszói a Koppány vezér jelenettel neveztek be a versenybe. Az irányítók elmondása szerint komoly kihívást jelentett ennek a népszerű rockoperának a betanítása, hiszen a gyermekek csak most ismerkedtek a művel, műfajjal. A felkészülés heti rendszerességgel zajlott szöveg- és énektanulással, táncpróbákkal. A színjátszó kör irányítói Dávid István, Rancz-Gyárfás Elemér, Vajna Réka Katalin, Vikol Katalin és Zakariás Ágnes. A produkció megalkotásában azonban még sokan segítségükre voltak. Marthi Jenő és felesége, Beáta a táncjelenetek kidolgozásában segített, Ábri Béla a zenei felkészülésben, Mojzi Béla a jelenet kivitelezésében, illetve Kertész Tibor a hanganyag és a videó elkészítésében, felvételében.
A csoportos jelenet mellett két hetedik osztályos diák is benevezett a versenyre szóló kategóriában. Bartók Hunor István szerepébe bújt az Oly távol vagy tőlem dallal, míg Vargyasi Szabolcs Koppány szerepében a Szállj fel, szabad madár! mérettette meg magát. Ezek kötelező versenydalok voltak, amelyek mellett egy-egy szabadon választott művel is bizonyítaniuk kellett. Vargyasi Szabolcsnak sikerült bejutnia a legjobb Koppány-előadók sorába.

Hirdetés
Hirdetés

– Szabolcs új énekkel jelentkezik a döntőbe, az Elkésett békevágy című dallal szeretné bizonyítani tehetségét. Beszélgetésünkkor elmondta, nagyon örül és boldog, hogy bejutott a döntőbe. Természetesen szeretné megnyerni a versenyt, de bármilyen helyezést ér el, azt tartja a legfontosabbnak, hogy nagyon sokat tanult a felkészülés alatt – tolmácsolta Szabolcs gondolatait felkészítője.

Zöldi Lara Gizella szerepére jelentkezett, ez állt közelebb a szívéhez. Az első forduló március végén zárult, s szerepenként a legjobb 3 versenyző jutott tovább a döntőbe a zsűri és a közönség szavazatai alapján. A Gizella szerepére jelentkezők között a harmadik helyen holtverseny alakult ki, így négyen kerültek be az utolsó fordulóba.

Lara, mint fogalmazott, nagyon boldog, hogy eljutott idáig, nagyon szoros a verseny. Óriási megtiszteltetés lenne számára, ha megkapná a szerepet, és részese lehetne a nagyszínpadi előadásnak, egy ilyen legendás produkciónak.

A második és egyben utolsó körben csak egy győztes lehet, az kapja meg a szerepet, aki a legmagasabb pontszámot éri el. A zsűri és a közönség szavazata fele-fele arányban számít.

Lara 9,5 ponttal eddig az első helyen áll, Vargyasi Szabolcsnak 8,8 pontja van, de május 14-ig még lehet őket támogatni, minden szavazat számít! A www.iskolasistvan.hu oldalon lehet megtekinteni a produkciókat és szavazni Facebook-fiókkal vagy e-mail-címmel. Fontos tudni, ha valaki e-mailben szavaz, utólag meg kell erősítse a szavazatot a kapott linken.

Az eredményhirdetés május 15-én lesz, amikor az István, a király rockopera négy jelenetének előadói közül jelenetenként egy-egy csapatot választanak ki, a szólóprodukciók közül pedig szerepenként egy-egy előadót. A négy győztes csapat és a szólisták nagyszínpadon mutathatják be a teljes rockoperát. A bemutató mellett értékes jutalomban is részesülnek: a szereplők elutaz­hatnak Párizsba, ahol megnézik Versailles-ban a trianoni békeszerződés helyszínét, emellett Disneylandben is eltöltenek egy napot. A szólisták közül Szörényi Levente és Bródy János különdíjasokat választ, akik lehetőséget kapnak zenei továbbtanulásra egy éven át.

Bartok Barbara, Némethi Katalin

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás