Hatékony-e az online oktatás?

Az online oktatás eredményességéről szóló statisztikai adatokra figyeltem fel a média híreit böngészve, amely a tanügyminisztérium sikerét boncolgatta, hogy a nyolcadikos diákjaink sokkal jobb eredményt értek el a próba-képességvizsgákon, mint bármelyik más nemzedék az utóbbi n+1 évben.

Elkezdtem gondolkodni, hogy ez azt jelenti, hogy az online, sőt, a tanárok rémálma, a hibrid oktatás, az sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos módszerekkel tanított, generációknál alkalmazott tanítási–tanulási–értékelési stratégiák, amivel egyet is értenék, hisz a mai gyerekekhez közelebb áll a technológiailag erősen informatizált, IKT (Információs és Kommunikációs Technológia) által támogatott oktatási forma, amely bevonja a számítógépes-informatikai eszközöket ebbe a folyamatba. Megváltoztak az igények, az elvárások, és ahogyan a szakemberek is állítják, a konstruktivista tanulási környezetben a tanár feladata elsősorban a megfelelő tanulási program és lehetőség biztosítása. A nyolcadikosok kompetencia alapú tanterv szerint tanultak, és most rájuk szabott értékelési folyamatban vettek részt, ahol kitűnően teljesítettek a tanügyminisztérium szerint. Az elmúlt egy évben, ha jól számolok, diákjaink és pedagógusaink kb. 3 hónapot online oktatásban „szerepeltek”, majd jött egy jól megérdemelt nyári vakáció, meg se kezdődött szeptemberben a tanítás, és máris három színben tanítottunk, oktattunk online vagy hibrid formában, akkor újra vakáció, majd jött a csoda a próba-képességvizsgán. Azonban vannak olyan alapvető kognitív kompetenciák, amelyekre az online módszerek nem tudnak hatékonyak lenni, például az olvasás és szövegértés. Megfelelő szövegértési képesség nélkül az informálódni tudás képessége nem fog kialakulni.

De mit is jelent a kompetencia? A diák nyolcadik osztály végére képes kell legyen bizonyos szinten döntéseket hozni, problémákat megoldani és természetesen epret és spárgát szedni. Vagyis a kompetencia, amit fejleszt az iskola – az iskolán kívüli és az informális oktatással karöltve –, azok képességek, készségek, attitűdök, amelyek hozzásegítik, hogy a tudásukat alkalmazni tudják a mindennapokban, a folyamatosan változó világban. Valójában az a cél, hogy valamifajta igényt keltsünk az ismereteket alkalmazni, átalakítani képes magatartásforma iránt. A kérdés csak az, hogy az online világ a diákot valóban felkészíti-e az életre? Tud-e majd egy szakiskolát vagy orvosi egyetemet végző fiatal boldogulni, ha kikerül a való világba? Óriási hangsúlyt fektetünk a lexikális tudásra, az értelmi intelligenciára (IQ), de az online világ tud-e kellő hangsúlyt fektetni a zenei, mozgásos, természeti vagy szociális intelligenciára, vagy ami ezeknél is fontosabb, az érzelmi intelligenciára? Vagy robotokat, bólogató egyéneket fogunk nevelni, akik arra fognak szavazni, amire megkérik, és saját véleményük, kreativitásuk vagy elképzelésük háttérbe szorítódik a multik által vezetett való világban?

És amit véleményem szerint az online oktatás nem tud biztosítani, bármennyire létezik szimulációs program, IKT-módszer, gamifikáció-játékosítás, az a gyakorlati tudás, az, amit meg kell mutatni, ki kell kísérletezni, el kell végeztetni, az, amit a diák megtapasztal például egy erdei iskola keretében vagy egy gyárlátogatás alkalmával.

Mindenki nem lehet orvos meg mérnök, természetesen tanár, az igen, hisz hiány van, de kétkezi munkás, jó szakember is elkelne, és véleményem szerint ezt nem tudja egy online oktatási rendszer kitermelni, bármennyire is jók a statisztikai adatok.

Nem a modern oktatási módszerek ellen próbálok agitálni, hanem az online oktatás hátrányait próbáltam röviden vázolni. Egy Benedek Elek-idézettel szeretném alátámasztani azt, amit írtam: „Hidd meg nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll, s nem nehéz a kasza.”

dr. Kerekes Jenő, a Gyermekek Palotája igazgatója