Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hétpróbás mesebarangolók

Hétpróbás mesebarangolók Cseperedő

Meseíró Elek apónk tiszteletére, valamint a Magyar Népmese Napjának megünneplésére az óvodaszintű Barangolás a népmesék birodalmában című helyi nevelési projektünk kiváló lehetőséget nyújtott számunkra, hogy bekapcsolódjunk a Mesélő Háromszék és a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház szervezésében sorra kerülő Mesemécses megyei színtű projektbe.

Fontosnak tartottuk támogatni ezt a programot, hiszen elveik megegyeznek a mi látásmódunkkal, miszerint már óvodás korban el kell szórni a népmesék rejtélyes, varázslatos magvait, aranyporait, melyek idővel meghozzák gyümölcseit, egyre ragyogóbbak lesznek, így felnőtté válva a gyermekekből lesznek a népmesei örökségünk éltetői. A népmesék birodalmába utazva elsősorban az érzelmi nevelésre fektettük a hangsúlyt, hiszen a mesék megtanítanak bennünket az elfogadásra, egymás segítésére, egymás bátorítására, kudarcok és bukások megélésének feldolgozására, valamint a szeretetben való együttélésre. A népmesék által elődjeink bölcs tapasztalatait, üzeneteit adtuk át óvodásainknak, ugyanis amikor mesét mondtunk, akkor tulajdonképpen egy-egy életigazsággal ajándékozzuk meg őket.

Azt tapasztaljuk a mindennapjainkban, hogy a digitális világ hatására a népmesék kikopnak, kiszorítódnak a családok életéből, ezért úgy érezzük, még nagyobb felelősség hárul ránk óvodapedagógusokra. Kéthetes projektünk időszakában tudatosan ráfigyeltünk arra, hogy értékes és egyben tartalmas népmesékkel ismerkedjenek meg óvodásaink, amelyek megtanítják őket kiállni a „hét próbát”, legyőzni a „gonosz sárkányt vagy boszorkányt”, elfogadni a legapróbb élőlények, a „csúf, de egyben bölcs öreganyám” segítségét és igazi mesehősökként kitartani a végsőkig.

Kiszakadva közvetlen fizikai környezetünkből, a drámapedagógia eszközeinek alkalmazásával a gyermekek naponta „belebújtak a mesékbe”, így jobban elvarázsolódtak, könnyedébben ráérezve ezáltal a mesék üzenetére, amelyeket mozgásokkal, gesztusokkal, gondolataik és érzelmeik megfogalmazásával kifejezhettek. A mindennapos mesék előcsalogatásához, ráhangolódásként mese csalogató mondókákat, valamint varázseszközöket használtunk akárcsak a mesei hősök: meggyújtottuk a mesemécseseket és behintettük a gyermekeket „aranymeseporral” és megszólaltattuk a varázserejű lélekharangokat. A „mesébe bújások” élményei „mesés alkotásokra” késztették óvodásainkat, ugyanis a kedvenc mesehőseiket saját belső képi világuk alapján megformálhatták, kivetíthették. Ebben az évben visszahívtunk óvodánkba régi tanítványokat, ők voltak a kis mesemondóink, a „Mesefolyam” tevékenységünk főszereplői. Ugyanolyan lelkesedéssel fogadták az iskolások a mesemondó felkérést, mint az óvodások a mesehallgatói feladatot ebben a szereposztásban. Volt tanítványaink mesemondása megerősített bennünket abban, hogy eddigi munkánk nem volt hiábavaló, illetve mesés tevékenységeink folytatására buzdít minket. Olyan szerencsében volt részünk, hogy egy feldolgozott népmesét sikerült bábos előadás formájában is megtekintenünk, amely új színfoltja volt a mesés projektünknek és ugyanúgy, mint az óvodai tevékenységeink, játékos formában világított rá a népmesék értékeire. A sok-sok mesemondás, mesékbe bújás és a bábos előadás segített tudatosítani és elmélyíteni az óvodásokban a mese fontosabb jellemzőit: a mese kezdő és záró formuláit, a mese témáját, fordulatait, szereplőit, helyszíneket, varázseszközöket, a mese kimenetelét és végkifejletét.

Városunk Helyi Tanácsához letett sikeres pályázatunknak köszönhetően ebben a tanévben már harmadik alkalommal mesebarangoltak óvodásaink. Útnak indulva akár a mesebeli szegény legény, próbák sorozatát derekasan kiállva jutottak el az óriások birodalmába, ahol megtalálták a királykisasszony elrejtett koronáját. A mesebarangolás ösvényén szerzett tapasztalatok a segítőkészség, ügyesség, kitartás, bátorság, ötletesség, problémamegoldó képesség mellett a gyermekek énképét és önbizalmát erősítette. A mesebarangolást egy kerettörténetbe foglalva valósítottuk meg, amelyet a kis barangolók meghallgattak még a bölcs öreganyámmal való találkozás előtt, aki jó tanácsokkal és pontos útba igazítással látta el őket. Első próbatételként a szorgos vándorlegények és leányok egy kemencét kellett kitisztítsanak, melynek elvégzése után jutalmuk „hamuban sült pogácsa” és „parázs” volt. Ezután a sűrű, sötét erdőn átjutva, magukkal vihették a jól megérdemelt „bátorságkövet”. Megtalálva az élet vizének forrását megtöltötték a kiszáradt kutat, tarisznyájukba kapva egy üveg „élet vizet”. A tulipános ládába rejtett fejtörő kérdésekre válaszolva „igazgyöngyöt” kaptak a mesebarangolók. Az üveghegy tetején levő veremben keresgélve megtalálták a koronáról lehullott aranycsillagokat, melynek jutalma „aranytallér” volt. Az „aranydió” elnyeréséhez pontosan, aprólékos munkával szétválogatták a gonosz boszorka által összekevert magokat. A mesebarangolásunk végállomására egy ingoványos mocsáron át lehetett eljutni, ahol a gyermekek megtalálták a királykisasszony koronáját”. Minden bátor leány és legény a mesebarangolás során begyűjtött jutalomtárgyait hazavihette a saját mesebatyujában.

Hirdetés
Hirdetés

Hisszük, hogy felkeltettük a gyermekekben a mesék iránti érdeklődést, megéreztettük velük, ugyanakkor tudatosítottuk bennük, hogy a mesék csodákra képesek.

E csodálatos két hetünket mesék szőtték körül, sok érdekes és izgalmas dologban volt részünk, álmodtunk, képzelődtünk, láthatatlan dolgokat tudtunk meglátni, elszántan, teljes lényünkkel elvarázsolódtunk, vagyis mindre képesek lettünk. Meggyőződésünk, hogy mindez által sikerült felkeltenünk a gyermekekben a mesék iránti érdeklődést, és megéreztettük velük, tudatosítottuk bennük, hogy a mesék csodákra képesek.

Bízunk abban, hogy mesés tevékenységeink életre szóló nyomot hagytak mesebarangolóinkban, akik magukkal viszik ezt az élményt és felnőttként is a népmeséink éltetői lesznek.

Köszönettel tartozunk Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának, aki támogatta Mesebarangolásunk sikeres megvalósítását, valamint a Mesélő Háromszéknek és a Cimborák Bábszínháznak, akik projektünkben partnereink voltak.

 

Bedőházi Emese-Aranka és Vasile Ágnes projektkoordinátorok

Hófehérke Óvoda (Sepsiszentgyörgy)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük