Hivatása: pedagógus

Kerti József a megyeszékhelyi Váradi József Általános Iskola és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum magyartanára. Kisgyerekként autószerelő és pilóta akart lenni, aztán a könyvek és az anyanyelv szépsége rabul ejtette.

Kerti József Sepsiszentgyörgyön született, középiskolai tanulmányait a megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerezett tanári oklevelet magyar–norvég szakon, ugyanott zárta a mesterképzést a magyar nyelvészeti és irodalomtudományi magiszteri program keretében.

– Szakdolgozataim témavezetőjével, Egyed Emese professzor asszonnyal kiváló szakmai kapcsolatom volt, így irányításával szereztem doktori fokozatot a Hungarológiai Doktori Iskola hallgatójaként, disszertációm témája Aranka György költészete. Volt egy időszak a doktoris évek alatt, amikor a kutatói pálya jobban vonzott, de végül úgy döntöttem, hogy középiskolai tanárként talán jobban tudok érvényesülni – mesélte a pedagógus.

Kisgyerekként a „hétköznapibb” szakmák vonzották.

– Gyerekkoromban a gyakorlatiasabb szakmák vonzottak inkább, így a legkorábbi emlékem 5–6 éves koromból az, hogy autószerelő és pilóta akartam lenni. Ahogy megtanultam írni és olvasni, ez teljesen megváltozott – tette hozzá mosolyogva.

Családjában volt pedagógus, így tudta, hogy mivel jár ez a hivatás.

– A családunkban mindig is voltak pedagógusok, így számomra volt modell, láthattam, milyen szépségekkel és buktatókkal jár maga a pálya. Ami a szakot illeti, gyerekkoromban valósággal faltam a könyveket, a családnak gazdag könyvtára volt, és én jól éreztem magam a könyvek között, emellett pedig írni is szerettem. A magyar irodalom gazdagsága és az anyanyelv szépsége az, ami miatt magyar szakos lettem, ezen kívül pedig középiskolai tanáraim is hatással voltak rám, hogy ezt a pályát választottam – fejtette ki.

Elevenen él még emlékeiben az a nap, amikor első alkalommal lépett be az osztályterembe tanárként, naplóval a hóna alatt.

– Nagyon pontosan emlékszem az első „hivatalos” tanítási napomra. Egy ötödik osztállyal volt a legelső órám, nagyon aranyos gyerekek voltak, de közben folyamatosan arra gondoltam, mihez fogok velük kezdeni, hiszen annyira kicsik. Nyilván, az egyetem padjaiból és a felnőtt, tudományos élet színteréről egy ötödik osztályban landolni kissé furcsa érzés volt, de idővel megszoktam – mondta mosolyogva.

Nem tartja magát vaskalapos tanárnak, hisz abban, hogy szép szóval, megértéssel, jó példával lehet hatni a diákokra. Természetesen a fegyelmet, az iskolához méltó viselkedést, a szorgalmat minden körülmények között elvárja. Meglátása szerint egy jó tanár következetes és igazságos.

– Következetes mindenben, amit csinál, elhivatott, igazságos, empatikus, egyenes jellem és persze felkészült, igényes, hajlandó fejlődni, továbbá lépést tartani a korral. Igyekszem jó kapcsolatot kialakítani a diákjaimmal, és külön-külön is figyelni rájuk. Azt hiszem, hogy azért is tudok könnyen szót érteni velük, mert érdekel a világuk, hogy mi az, ami érdekli őket, miért éppen az, így az embernek kicsit gyerekké is kell válnia, hogy jobban megérthesse őket és vágyaikat, céljaikat – mesélte.

Mint minden szakmának, a tanári pályának is megvannak a szépségei és a buktatói.

– A pálya szépségei közé tartozik, hogy gyerekekkel foglalkozhatunk, taníthatjuk, nevelhetjük őket. Mint mindennek, e pályának is megvannak a buktatói, ami a legtöbb pedagógust fenyegeti, az a kiégés, a motiváltság hiánya, és itt elsősorban nem az anyagiakra gondolok, hanem arra, hogy a tanügyi rendszer sokszor megköti a tanárok kezét, nem mindig enged teret az innovációnak, vagy pedig fölösleges papírmunkára kell pazarolni az energiánkat – fejtette ki.

Ha most lenne tizenéves, az informatika területe felé irányulna.

– Azt hiszem, az informatika területéről választanék valamit, rendszergazda vagy számítógépszerelő, karbantartó lennék, ugyanis az irodalom mellett ez a terület is vonzó számomra – emelte ki.