Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Karácsonyi ajándék

Karácsonyi ajándék Cseperedő

Megjelent a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola IV. A osztályának karácsonyi dalokat tartalmazó lemeze. A CD-t a szülők, pedagógusok, támogatók kapták ajándékba.

– Nagyon hálás vagyok, és nagyon örülök, hogy ezzel az osztályommal is sikerült ezt a karácsonyi lemezt létrehozni. Az ötlet nem mostani, az első hangfelvételt 2002-ben készítettük az akkori „gyerekeimmel”, abban az időben még kazettára rögzítettük a dalokat. Azóta minden osztályommal, az elemi oktatást lezáró utolsó év karácsonya előtt sikerült elkészítenünk a felvételeket. Korábban négy, a mostani osztályommal öt év munkájának az eredménye ez a lemez, egy maradandó emlék a gyerekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek – mondta el Füleki Katalin tanítónő.

Motiváló volt a gyerekek számára, hogy láthatták és hallhatták az előző nemzedékek felvételeit, és mindannyian teljes erőbedobással dolgoztak ezért, hogy nekik is legyen lemezük, hogy ők is részesei lehessenek egy ilyen élménynek.

Hirdetés
Hirdetés

– Már az előkészítő osztály óta készültünk erre a produkcióra, minden évben tanultunk új karácsonyi dalokat. Furulyázni 3. osztálytól kezdtünk. Természetesen rengeteg munka van mögötte, nagyon sokat gyakoroltunk, a felvétel előtti két hónapban naponta elfurulyáztuk a karácsonyi dallamokat.

Voltak generációk, amikor a felvételt élő kísérettel, zongorajátékkal vettük fel, az idén zenei alapot használtunk. Ezeket az évek során gyűjtöttem össze különböző forrásokból – magyarázta a pedagógus.

A kisdiákok 16 karácsonyi dalt énekeltek fel, illetve 13-at adtak elő furulyán.

Izgatottan és kíváncsian várták, hogy eljöjjön a nap, amikor sor kerül a felvételre.

– Az osztálytermet rendeztük be stúdiónak, sok mikrofonnal, kábellel, egy csomó felszereléssel. Nagyon hálás vagyok Tofán Levente szülőnek, hogy segített a szervezésben és Szabó István sepsiszentgyörgyi zenész-technikusnak, hogy a felvételeket elkészítette, dolgozott a felvett zenei anyaggal, hisz nagyon sok utómunka van egy ilyen nyersanyaggal. Két délután tudtuk a zenei anyagot rögzíteni, nagyon koncentrált, fegyelmezett, izgalmas munka volt. A gyerekek hozzáállása, igyekezete, teljesítménye példaértékű volt – dicsérte tanítványait a tanítónő.

Összesen 100 CD készült, mind ajándékba: szülőknek, kollégáknak, szponzoroknak, nagylelkű segítőknek.

– Ez az osztályközösségem nagyon muzikális, sokat énekeltük előkészítő osztálytól kezdve. Karácsonykor is sok fellépésünk volt: énekeltünk az első adventi gyertyagyújtáson, a Gyermekvárosban, bemutattuk karácsonyi összeállításunkat a szülőknek, nagyszülőknek a Boldog Özséb-templomban, illetve a Zarah Moden nadrággyárban is előadtunk egy ünnepi dalcsokrot – sorolta a tanítónő.

Meglátása szerint a közös éneklés közösségformáló ereje óriási, önbizalmat ad, fejleszti az összpontosítást és a memóriát, csökkenti a stresszt, s ami a legfontosabb, boldoggá tesz.

– Természetesen versenyekre, népdaltalálkozókra is járunk egyéni és csoportos fellépésekkel, azok is nagyon hasznosak, tanulságosak, azokra is sokat készülünk. Sikereink is bőven vannak, de a legfontosabb a sok-sok dal megtanulása és azok éneklése. Nekem szívügyem a gyerekek zenei nevelése, ezt a gyermekek is érzik, ezért szeretik ők is nagyon. Hála, köszönet, és elégedettség van a szívemben, hogy sikerült ezt a karácsonyi albumot létrehoznunk. Sok-sok óra felkészülés, odaadó, kitartó munka, gyakorlás, lemondás áll a hátterében ennek a produkciónak. Annak az élménynek a megtapasztalása, hogy mi magunk lehetünk ajándék, megteremtette bennünk az ünnep hangulatát, megmutatta mindannyiunknak a karácsony lényegét, értékét – mondta Füleki Katalin, köszönetet mondva mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ez az ajándék elkészüljön.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. január 13., 20:16
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Láttam az előadást és hallottam az éneklést nagyon jó volt dicséret a tanító néninek a sok. sok munkáért