Kincsesláda-emléktár

Folytatjuk a baróti Gaál Mózes Általános Iskola idén végzett nyolcadikos diákjainak élménybeszámolóját. A Buzãu megyében megszervezett országos szintű elsősegélynyújtó versenyen szerzett tapasztalatok megosztása után egy macedóniai kirándulásukról meséltek a Cseperedő olvasóinak.

Két évvel ezelőtt (a koronavírus-járvány miatt sem tavaly, sem idén nem került sor rá) a baróti gimnazisták képviselték Erdélyt Macedóniában, Krusevó városában egy diáktáborban.
– Ez a tábor különleges volt számomra, mert ismeretlen környezetben, több határon túl zajlott olyan fiatalok társaságában, akik hasonló helyzetben élnek, mint mi itt, Székelyföldön. Szokásaink, lakóhelyünk nagyon különbözött, a nyelvünk hozott össze bennünket. Kihívás volt számomra az ismerkedés és az étkezés. A táborban sokszínű tevékenységek voltak, itt alkalom nyílt a saját vidékünk bemutatására, és mi is megismertünk különböző helyeket, ahol kisebbségben élnek a magyarok. Gazdagabban tértem haza, sok tapasztalattal, szép emlékeket gyűjtöttem. Ha lehetőségem lesz rá, szívesen találkozom ezekkel a fiatalokkal – mesélte Tókos Lilla Eszter.

A tábort abban a gyermeküdülőben rendezték meg, ahol 1956-ban több mint 500 magyar menekült lelt ideiglenes menhelyet. Csapatok érkeztek Szlovéniából, Macedóniából, Vajdaságból, Magyarországról, Erdélyből. A cél az ismerkedés volt egymással, a máshonnan hozott magyar nyelvvel, kultúrával és nem utolsósorban az 1956-os forradalom után Jugoszláviába menekült fiatalok sorsával.

– Az első nap ismerkedtünk a többi táborozóval, megismertük az ottani kultúrát, az ételeket, és itt nem szabad kifelejteni a konyhás nénik odaadó szeretetét, mivel ha nem volt ínyünkre az étel, rögtön csinálták azt, amit szerettünk volna. Jártunk Ohridban, ahol ugyanúgy csak csodálattal voltunk mindenre. A sok-sok templom, az óriási tó és az ott levő többi, felfedezésre kerülő látványosság is örök emléket hagyott bennünk. Azóta is visszavágyunk Macedóniába. Bár a legtöbb helyivel csak kézzel-lábbal tudtunk értekezni, mégis látszott rajtuk mennyire elfogadó, boldog emberek. A végére teljesen összebarátkoztunk a táborozókkal, esténként táncházat, játékokat szerveztünk. Volt tehetségkutató műsorunk, ahol mindenki megcsillogtathatta a tehetségét. Sírva váltunk el a többiektől, mivel tudtuk, hogy nem lesz lehetőség még egyszer mindenkivel találkozni, mivel különböző országokból érkeztünk – idézte fel Sebestyén Fruzsina.

– Öt ország kisebbségben élő diákjai táboroztak együtt. Mi Erdélyt, Székelyföldet, Erdővidéket, Barótot ismertettük meg a táborban. Csodás helyeket láttunk, rengeteg élménnyel tértünk haza – tette hozzá Korodi Panna.

Térbeli, időbeli, történelmi és kulturális utazás is volt ez.

– Készült 56-os megemlékező műsor, amelyben az erdélyi résztvevő már második napon olyan természetességgel mozgott a többiek között, mintha együtt nőttek volna fel. Kötelékek, kapcsolatok szövődtek, gazdagodtunk ismeretekkel és élményekkel. Megtapasztaltuk a közös kulturális gyökereket, a másságot, a nyelvi korlátokat és áthághatóságukat, azt, hogy a világ tele van jó emberekkel, akik olykor bekopogtatnak hozzánk, és sokkal szegényebbek maradnánk, ha nem tárnánk ki az ajtóinkat. Tavaly megértettük, hogy nincs folytatás, idén nagyon vártuk, hogy lesz, de még nem érett meg az idő rá. Addig emlékeink kincsesládájából töltekezünk, készülünk arra, hogy újra ajtót nyissunk az érkező lehetőségeknek, vagy hogy mi magunk teremtsünk ehhez hasonló lehetőségeket – summázta Benedek Erika tanár, aki osztályfőnökként elkísérte tanítványait Krusevóba.