Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kisiskolás népdalcsoportok találkozója

Kisiskolás népdalcsoportok találkozója Cseperedő

Az Alma Mater Alapítvány Füleki Katalin és Gábor Judit tanítónők irányításával ötödik alkalommal szervezte meg május 16-án a kisiskolás népdalcsoportok találkozóját, amely elsősorban Kézdivásárhely és környéke alsó tagozatos diákjainak szólt. Idén a találkozó helyszíne a kézdivásárhelyi református templom volt. A felhívásra 13 csoport 230 gyerekkel jelentkezett be, valamint 30 tanítónő, akik felkészítették a gyerekeket, illetve énekeltek a tanítók csoportjában.

Minden fellépő énekegyüttes egy-egy népdalcsokorral mutatkozott be. A gyerekek és tanítóik is népviseletben jelentek meg, ezzel is hangsúlyozva az esemény lélekmelengető jellegét.

A találkozó mottója Kallós Zoltán gondolata: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.”, amely részben meg is fogalmazza a találkozó célját. Ez a kijelentés szépen egybecseng a Kodály Zoltán-i elvvel, mely szerint: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Egyik fontos célkitűzés, hogy a gyerekek megismerjék népdalkincsünket, megtapasztalják az együtt éneklés örömét, büszkén és szeretettel öltözzenek népviseletbe. Egy ilyen jellegű rendezvény kitűnő lehetőség a találkozásra, ismerkedésre, barátkozásra, a szabadidő értékes eltöltésére. Az esemény, ahogy a neve is mutatja, egy találkozó, és nem verseny. Ünnep, örömszerzés, közösségi élmény, az együtt éneklés csodájának megtapasztalása. A találkozó másik fontos missziója a felsőháromszéki, és a közeli tájegységek népdalkincsének feltérképezése és visszatanítása elsősorban a tanítóknak, majd a gyerekeknek. Ennek érdekében a tavaly szentléleki népdalcsokorral készültek a tanítók, az idén pedig kászoni népdalokat énekeltek.

Hirdetés
Hirdetés

A szervező tanítónők köszönetüket fejezik ki tanító kollégáiknak, hogy idén is örömmel fogadták és támogatták ezt a kezdeményezést, felkészítették tanítványaikat, illetve részt vettek a közös éneklésben, hogy ezáltal együtt ünnepeljék a magyar népdalt. Szintén köszönetüket fejezik ki a Wegener Pro Sanitate Alapítványnak az anyagi támogatásért, a kézdivásárhelyi Református Egyháznak az együttműködésért és a lehetőségért, hogy a rendezvénynek ilyen szép helyszíne lehetett. Köszönet illeti továbbá Gábor Balázs grafikust a reklámgrafikai munkáért, a névtelenül adakozókat az anyagi segítségért, a szülőket és pedagógusokat a lelkes hozzáállásért, közreműködésért.

Füleki Katalin, Gábor Judit

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás