Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Laborkukac Diákvetélkedő

Laborkukac Diákvetélkedő Cseperedő

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának keretein belül működő Biomérnöki- és Élelmiszertudományi Tanszék kilencedik alkalommal hirdette meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános és középiskolások számára. A díjazottak között háromszéki csapatok is vannak.

Hirdetés
Hirdetés

A több fordulós vetélkedő idén biológiai és környezettudományi, valamint kémiai és élelmiszertudományi témájú laboratóriumi kísérletek elvégzéséből és kiértékeléséből állt, amelyet részben az iskolában, részben a Sapientia EMTE laboratóriumaiban végeztek el a jelentkezők. A szervezők által megfogalmazott cél a tanulók gyakorlati ismereteinek gyarapítása.

Kémia részen az általános iskolásoknál első helyezést ért el a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum Kovakő nevű csapata, melynek tagjai: Debreczi Beáta, Orbán Klára, és Csoma Ákos (vezető tanáruk: Máthé László). A középiskolásoknál szintén első díjjal tért haza a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Trittrio csapata: Csősz Albert Sándor, Józsa Huba és Urbán Panna, Újfalvi Irma szaktanár irányításával. Mindannyian értékes nyereményeket vihettek haza, valamint laboreszköz-csomagokat az iskolák számára.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás