Márk, a holló

Erdei túránk végén, hazafele tartva összegeztük Cosminnal, a túratársammal, hogy sikeres napon vagyunk túl, számos madárfaj, gyönyörű téli táj került lencsevégre, amikor egy hollót pillantottunk meg az úton sétálni.

Aznap legalább tizenöt példánnyal találkoztunk, de mivel az autó közeledtével a nagytestű madár nem repült el, csupán alacsonyan röpködött, arra gondoltam, lehet elhullott állat van a közelben, így remek alkalom lesz egy videofelvételt készíteni. Kiszálltunk az autóból, a holló továbbra is csak körözött, majd rászállt egy fára. Furcsálltam, hogy közeledésünkre nem repült el.  
Nem sérült, tollazata is fényes, minden jel azt mutatta, hogy egészséges, de éreztem, valami nem stimmel. Egyre izgalmasabbá vált, hogy a madár érdeklődően figyelt, hagyta fotózni magát. Néhány jól sikerült felvétel után a holló egy közeli ház kerítésére szállt. Nem hagyott nyugodni a különös viselkedése, ezért követni kezdtük a madarat. Ahogy a házhoz közeledtünk, a kutyák elkezdetek ugatni, de a hollót egyáltalán nem zavarta. Majd nyílt az ajtó: „Márk, gyere ide!” A holló odaszállt a hívó hanghoz, majd tért is vissza a kerítésre egy darab banánnal a csőrében.
Aznap annyi izgalmon mentünk át – friss medvelábnyomokban sétáltunk –, már azt hittük, ezt csak egy medve megjelenése tudná felülmúlni, de Márk túltett mindenen.
Megtudtuk, a holló fióka korában volt kivéve a fészekből (felelőtlen cselekedet, jelenlegi gazdája is megválna tőle, mert minden napját a hollóhoz igazodva kell megszerveznie), és hosszas viszontagságokon át került az erdőszéli házhoz. Márknak hívják, szelíd, nem fél a kutyáktól, de az embertől sem, sőt, akihez közel kerül, megcsípi, mint tette velem is, és elmondhatom, hogy vastag nadrágon át is jó erős volt a csípése. Nem csoda, hogy kikerült egy figyelmeztető tábla a kapura: Vigyázat, veszélyes holló!

Kelemen László