Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mesetábor gyerekeknek

Mesetábor gyerekeknek Cseperedő

Az emberiség több száz éves bölcsességét magukban hordozó népmeséket, alkotó–fejlesztő mesefoglalkozásokat, kreatív kézműves-tevékenységeket, izgalmas szabadidős programokat kínál a résztvevőknek a Tipe Tupa Egyesület Aranykulcs névre keresztelt tábora.

Hirdetés
Hirdetés

Idei első Aranykulcs nappali mesetábort az 5–12 éves királylányok és királyfiak számára szervezik július 18–22. között. A tábor hétfőtől péntekig, naponta 8–17 óra között működik, és a vakáció tévé, számítógép előtti eltöltése, illetve „a gyerek egyedül tölti a nyarat, nyakában a házkulccsal” típusú helyzetekre kínál alternatívát. A programot a Tipe Tupa Egyesület vezetője, Szabó Enikő Metamorphoses meseterapeuta dolgozta ki.

Naponta egy népmese élőszavas meghallgatásával kezdődnek a foglalkozások, népdalokkal és népi játékokkal, tánccal, mondókázással folytatódnak, majd különböző technikákkal olyan rajzokat, festményeket, használati tárgyakat, játékokat, bábokat, agyagfigurákat készítenek közösen, melyek megvalósításában a gyermekek örömüket lelik, és a későbbiekben egyedül is bármikor könnyen elkészíthetik őket.

A tábort a gyerekek alkotásaiból álló kiállítás és egy közös mesemondás zárja. Az ünnepségre a szülőket is meghívják. Érdeklődni a 0746.800.046-os telefonszámon és a tipetupaassociaton@gmail.com e-mail-címen lehet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás