Mozaik – Madarász túrán

Az uzoni Ambrus László madarász barátommal túrázni mentünk. Az ilyenkor szokásos útvonalat jártuk be, ahol a madarak mellett azt is megfigyeltük, érik-e a csipkebogyó. Ugyanis minden évben saját kezűleg szedjük le a termést, és hecsedli dzsemet készítünk belőle télire.

Az első madár, ami a látótérbe került, egy dolmányos varjú volt. Elsőre úgy tűnt, hogy magányosan keresgél a tarlón, de később láttuk a felriadt társait.  Vörös vércse keveredett a felröppenő varjúcsapat közé. A kistestű ragadozómadár meglepődött a hirtelen jött társaságtól, igyekezett kikerülni a csapatból, majd egy közeli bokorra szállt. A vércse vonuló madár, a telet a Földközi-tenger partjainál tölti. A hímek közt akadnak olyanok, akik itt maradnak, lehet, hogy ez is egy ilyen példány volt. Már nagyon eltávolodtunk, de még mindig a bokor tetején ült mozdulatlanul.

Hosszú szakaszt haladtunk úgy, hogy más madár nem került a fényképezőgép elé. Megnéztük a napraforgó parcellákat is, tengelicek, csízek reményében, de egyetlen példányt sem láttunk. Földet néző napraforgótányérokon hátramaradt fehér pettyek jelezték, hogy azért van madármozgás.

Villanypásztorral őrzi a terményét a gazda, mégis láttunk olyan területet, ahol vadcsapásnyomok vezettek be a sűrűbe. Egy pillanatra láttunk is egy őzet eltűnni a napraforgótáblában. 

Hosszú percekig újra a csend uralta a környéket, sehol egy madár.  Felidéztük a tavalyi túrán látottakat: a felhőnyi csíz-, tengelic csapatokat, a sárga mellényes széncinegéket, amelyek a bokrok közt kutattak élelem után, ugyanott az ágak közt bujkáltak a vonulásban levő füzikék.

Elemlegettük a régi idők verébcsapatait, amelyek őszire magas jegenyefákra húztak be éjszakázni. Ilyenkor sokáig zsinatoltak, míg végül elcsendesedtek. Évtizedek óta nem látni hasonlót.

Szarka cserrentett, jelezte, közeledünk a település határához. A mező fölött nagy örömünkre sereghajtó molnár- és füstifecskék cikáztak, próbáltuk megszámolni, miközben a településhez érve balkáni gerle fogadott.

Kelemen László