Őszi napsütésben

Alig fordítottuk át a naptár lapját októberre, máris beköszöntött a fagy. Aki még várt a zöld paradicsom leszedésével, mint én is, annak lefagyott, ezért nem maradt hátra más, mint kiszedni a töveket és felásni a kertet.

Délben már igazi őszi napsütésben nyomtam az ásót mélyen a földbe, és mikor egy jókora szakasszal végeztem, megjelent egy kerti rozsdafarkú. Először a szomszéd háztetőről figyelte ténykedésemet, majd rászállt a kerítésre, izgatottan billentett a farkával, hol felém, hol a földkupacok felé pislogott. Felkeltették a kíváncsiságát az ásónyom után előkerült pajorok, pókok, de úgy ítélte meg, hogy túl közel kerülne hozzám, ha oda szállna, és hiába a számára ízletes falatok, nem vett magán erőt, ott maradt a kerítésen. Pedig ha tudta volna milyen szeretettel fogadom közelségét… Ezért beiktattam egy kis szünetet, és visszahúzódtam. Alig tettem pár lépést hátra, máris lecsapott, elkapott valamit, ami számára táplálék, és rögtön tért is vissza a kerítésre. Nem sokat maradt egy helyben, újra a felásott részre „ugrott”, és vissza a kerítésre. Gondoltam, míg lakmározik, addig elveszem a fényképezőgépem, hogy örökítsem meg a jelenetet. De mire visszamentem már nem volt ott. Jóllakhatott, mert később sem jött vissza. Majd egy árnyat vettem észre átsuhanni mellettem. Egy kuvik volt az, kiült a farakásra süttetni magát. Azonnal előkerült a rozsdafarkú, és folyamatosan zaklatta, szidta a kuvikot, amely kénytelen volt egy közeli fa ágai között menedéket keresni. A rozsdafarkú oda is követte, de egy idő után megunta, és elment. Mindezt végignézte egy énekes rigó, aki mit sem törődve kuvikkal, rozsdafarkúval, halkan énekelt az őszi napsütésben.