Régi idők ünnepei

Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég – mondja a sláger, de mi tudjuk, hogy minden ünneppel gazdagabbak leszünk. Páll Mária, az ozsdolai Kun Kocsárd Általános Iskola tanítónője lelkében is ott él a gyermekkori karácsonyok emléke.

Gyermekkorom karácsonyai nagyon szépek voltak. És ezek az emlékek egy életre elkísérnek. Mindez akkor azért volt csodálatos, mert hittük a számunkra láthatatlan, titokzatos lény, az Angyal létezését, aki évről évre megjutalmazza, örömet szerez a jó gyerekeknek. A karácsony mindig szűk családi körben zajlott.

Most is pontosan emlékszem, amikor 24-én délután mindig elmentünk az unokatestvéreinkhez, akik nem messze laktak tőlünk. Hazafelé édesapám előresietett, hogy kinyissa a kaput-ajtót, és természetesen mire hazaértünk, már az Angyal is meghozta a karácsonyfát. Az ajándékokra így felnőttként nem igazán emlékszem, de valahogy nem is ez számított, inkább az volt a lényeg, hogy a kis Jézus hozzánk is eljött, és együtt volt a család. A szenteste mindig az éjféli misétől vált ünnepivé. A templom akkor telis-tele volt várakozó emberekkel, idősekkel, fiatalokkal, gyermekekkel, mind-mind a kis Jézus születését ünnepelték. Most is hallom az Ó, gyönyörű szép, titokzatos éjt, ahogy zeng a templomban.

Felnőttként – hivatásomból adódóan – szerencsésnek érzem magam, mert ezt a gyermeki tiszta örömöt minden karácsonykor megtapasztalhatom. A karácsonyi szereplésekre való készülődéskor újra gyermekké válok, és együtt várom a gyermekekkel a karácsonyi csodát. Szeretném, ha a mai gyermekek is életre szóló élményeket szerezhetnének, amit szintén továbbadhatnak a gyermekeiknek.

A mai családok nincsenek könnyű helyzetben, mert mind felnőttet, mind gyermeket csábítanak a csillogó karácsony illúziói. A gyermekeket megszédíti a különlegesebbnél különlegesebb játék gondolata, a felnőtteket meg lefárasztják ezek előteremtése vagy a Facebookon látható „boldog család” képének a megvalósítása. Tele van az asztal, a karácsonyfa alatt roskadozik a sok játék, de észre sem vesszük, hogy a nagy rohanásban lassan-lassan eltávolodunk egymástól.

Gyakran olvasom, hogy az aktuális korlátozások miatt el fognak szakadni az emberek egymástól, megszűnnek a baráti kapcsolatok, stb., de úgy gondolom, hogy inkább a lelkünkbe befurakodott szerethiány miatt sérülnek ezek a kapcsolatok.

Ha meg kellene fogalmaznom egy üzenetet, azt mondanám, legyen igazi szeretet! Kedvenc írómat, Müller Pétert idézve: „szeretetnél fontosabb szó a világon nincsen”. Ezt úgy gondolom, legyen igazi gyermeki szeretet, szülő iránti őszinte-megbecsülő szeretet, embertársaink szeretete, munkatársaink iránt tanúsított szeretet, szomszédjaink, falusfeleink szeretete. Talán könnyebb lenne mindenkinek. Nem nehéz megvalósítani, csak ki kell nyitnunk a szívünket, hogy beengedjük a karácsony szellemét. És ami a legfontosabb, hogy ne csak beszéljünk róla, tegyünk is érte: adjunk sok-sok tiszteletet, megértést, türelmet, nyugalmat, békét!