Új pedagógusok a kovásznai Tanulók Házában

„Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövőnkbe vezet.” Talán ez az az idézet, amely alapján útjára indult a kovásznai Tanulók Háza 1972-ben. Sok legenda, értékes pedagógus és diák tanult fúrni, faragni, kreatív tevékenységeket összehozni, szárnyalni repülőmodellekkel, táncolni, és olyan közösségfejlesztő polgárrá fejlődni, akikre a kovásznai lakosok a mai napig büszkék.

A sok értékes pedagógus közül egyet emelnék ki, már csak azért is, mert személyesen ismerem a munkásságát már jó pár éve. Horváth Zita tánctanárnőről lenne szó, aki talán mindenét feláldozta, olyan kis balerinákat, táncos lábakat kovácsolt csapattá, akik, ahogyan a mesében is mondják, hetedhét országon keresztül, Moldovától Kanizsáig táncoltak, érmeket, kupákat nyertek és emlékekkel gazdagodtak. Messze vitték a település hírét, ha modern szóval szeretnék élni, azt mondanám, hogy reklámozták a várost, a Tanulók Házát, a megyét és ezáltal tanulóinkat, akikre mindig is büszkék voltunk és leszünk.

Ez az út volt az, amely a jövőbe vezette az intézményt, hisz tudjuk, egyszer meg kell történjen a generációváltás is, mindig rosszulesik, ha elhagyjuk azt a helyet, ahol nagyon sok ideig voltunk, és nagyon sok emlék fűz oda.

Beszélgetéseinkből azt is megtudtam, hogy nem volt könnyű, de hogy a törés kevesebb fájdalommal járjon, mindent elkövettünk, hogy Zita tanár néni a mai napig visszajáró vendég legyen, segítsen pedagógiai szaktudásával, szervezési készségével, mindennel, amivel hasznossá tudja tenni magát a közösség számára.

Mindenki azt gondolta, hogy ezennel a kovásznai Tanulók Háza hanyatlani kezd, de három szorgos kezű fiatal pedagógus: Hegyeli Kátai Klára, Molnár Kádár Kata, Maksai Melinda, valamint Konnát László kis faragott állataival új színt vitt a Tanulók Háza életébe, festettek, meszeltek, színessé tették a termeket. És ami a legfontosabb, olyan pedagógiai „valamit” vittek be személyiségükkel, hogy nap nap után visszanyerte ez a kis épület a régi pezsgést, diákjaink táncolnak, festenek, faragnak, agyagoznak, egyszóval olyan tevékenységeket végeznek, amelyek kiegészítik a formális oktatást és ahová szívesen térnek vissza a diákok.

Azt mondják a tudósok, hogy nem létezik két egyforma hópehely és ez talán igaz a mi esetünkben is, hisz nem létezik két egyforma tevékenység, a múltbeliek is hasznosak és fejlesztő jellegűek voltak és a mai aktivitásaink is kreatívak.

Nem egyszerű feladat, hisz a módszerek kiválasztásában, a nevelési célokon és feladatokon túl, igazodni kell a tanulók életkori sajátosságaihoz, értelmi fejlettségéhez, képességeihez, na meg sokszor a hiányzó anyagi támogatáshoz. A modern oktatási rendszerek egyik fő jellemzője, jobb helyeken, hogy ezen tevékenységek jobban átfogják a tanuló egész élettevékenységét és ezáltal gazdag lehetőséget biztosítanak a szabadidő értelmes eltöltésére.

Talán ez az a többlet, amelyet most adni tud a kovásznai Tanulók Háza, olyan pedagógusokat, akik személyiségükkel, pedagógiai kulturáltságukkal segítik diákjainkat a személyiségfejlesztésben, a kreativitás, problémamegoldó készség kialakításában.

Ehhez időre van szükség, gyerekközpontú tevékenységekre, haladó gondolkodású pedagógusokra, és talán arra, hogy vezetőink észrevegyék, hogy az iskolán kívüli tevékenységek is szerves részei az oktatásnak, nagyobb hangsúlyt fektetni ezen aktivitásokra és természetesen anyagi javakra is szükség van, mert a digitális oktatás, az e-learning mellett a hagyományőrzés, a játék, a tánc is fontos a diákjainknak.

Véleményem szerint egyik legjobb befektetés maga a tudás, és habár szükség van kacsalábon forgó épületekre, tanintézményekre is, de még nagyobb szükség van ebben a hideg, bezárt, egyre embertelenebb világban ezekre a lélekmelegítő tevékenységére is.

Kerekes Jenő, a Gyermekek Palotája igazgatója