Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vakációs bibliahét

Vakációs bibliahét Cseperedő

Hétfőn kezdődött és szombaton ér véget a megyeszékhelyi Szent József római katolikus plébánián szervezett vakációs közösségi program. Az évek során egyre népszerűbbé vált az óvodásokat és kisdiákokat megszólító evangelizációs hét témája a gondviselés.

Hirdetés
Hirdetés

A 9-13 óra között zajló foglalkozásokba közel száz gyerek kapcsolódott be, akik nyolc csoportba osztva ismerkedtek a bibliatörténetekkel, játszottak, kézműveskedtek, mintegy harminc pedagógus, teológiai hallgató és önkéntes fiatal irányítása alatt. A rendezvény szombaton a héten tanultak összefoglalójával és szentmisével zárul, amelyre a szülőket is meghívják.

– Az egy hetes vakációs foglalkozásunk célja, hogy Istentapasztalatot kapjanak a gyerekek. Így a hosszabb programokkal több esélyünk van, hogy valamit meg is tapasztaljanak Isten szeretetéből, jóságából, és hogy ők maguk is kezdjék el felvenni a kapcsolatot Istennel, tudjanak köszönetet mondani, kérni, bízni benne, rácsodálkozni. Ez egy tapasztalati módon alapuló Isten kapcsolat. A másik cél a közösségi élmény. Nagyon fontosnak tartom, főleg most, ebben a rohanó, szétszórt világban, amikor nagyon nehéz kapcsolatokat ápolni, fenntartani, hogy megtanuljanak a gyerekek társaságban élni, alkalmazkodni, figyelni a másikra, segíteni, adni és kapni. Olyan szép látni, ahogy a sírós első napot mosolygósak váltják fel, ahogyan barátságok alakulnak. Jönnek és boldogan újságolják, hogy van már barátnőjük, a fiúk csapatban jönnek-mennek, mint egy méhraj. Tehát közösségi élményt, tapasztalatot akarunk adni nekik – magyarázta Ilyés Zsolt plébános.

A vakációs evangelizációs hét alatt a gyerekek megismerkednek a gondviselés különböző formáival egy-egy biblia történet kapcsán.

– A gondviselésnek a négy szempontját vizsgáljuk, mindig egy-egy szentírási történethez kapcsolódóan. Beszéltünk arról, hogy az Isten gondoskodik a szükségleteinkről, az ételről, italról, csillapítja félelmünket, megnyugtat. Aztán arról is szó volt, hogy az Isten közvetett módon, embereken keresztül is gondoskodik rólunk, például barátok által, és hogy mi is lehetünk Isten eszközei, rajtunk keresztül is gondoskodhat másokról. Bízom abban, hogy az itt tanultakat a mindennapokban is alkalmazzák majd a gyerekek, hogy az elvetett magnak meglesz a gyümölcse – emelte ki Zsolt atya.

Ottjártunkkor éppen tízórai szünetet tartottak, az udvart falatozó, vidáman beszélgető gyerekek vették birtokukba.

– Nagyon sok a visszajáró gyerek. Felszabadultan, jól érzik itt magukat, sokan már arról érdeklődnek, hogy mikor lesz a következő közösségi program – mesélte Tölgyesi Rika, az egyik lelkes szervező.  Emlékeztetett, hogy 2016 óta évi rendszerességgel megszervezik a vakációs bibliahetet, kivétel volt  2020, amikor a koronavírus járvány miatt elmaradt a rendezvény. Nagy örömökre szolgál, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a közösségi foglalkozás iránt, a szülők, nagyszülők még faluról is behozzák a kicsiket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás