Vércsementés

A Vasút utcában egyik szomszédunk jelezte, hogy a minap egy ragadozómadár-fiókát talált az udvarán, megfogták, ketrecbe tették, és nyers hússal táplálták. Nagy örömükre a madár elfogadta a táplálékot. De tudták, hogy sokáig bezárva nem tarthatják, még ha meg is kedvelték, ezért fordultak hozzám, hogy mitévők legyenek.

Sejtettem, milyen ragadozó madárra gondolnak, ugyanis pár napja hallottam én is vijjogásukat, meg is jegyeztem magamnak, nem akarnak leválni a szülőkről. Mikor megpillantottam a ketrecben tartott madarat, láttam, hogy egy fiatal vörös vércse néz vissza. Azonnal a farkát kezdtem el vizsgálni, mert szűk helyen nagyon hamar tönkreteszi a farktollait, ami a további sorsát nagyban befolyásolja. Mivel csak rövid ideig volt ketrecben, a tollazata rendben volt, kézben fogva határozottan érződött a jó kondíciója, amit hegyes csőrével kezembe csípve nyomatékosított.

A madár tehát szemmel láthatóan jól van, de ez a vizsgálat becsapó, mert nem lehet csak úgy megfogni egy ragadozó madarat. Tüzetesebben megvizsgálva kiderült, a bal szárnya sérült. Hogy mi okozta a sérülést, az már talány marad, de nagy reménnyel lehetünk a jövője felől. További vizsgálatok során kiderült, törést nem szenvedett, kisebb zúzódás miatt fájlalta a szárnyát. Voltaképp röpképes és már a szülei megtanították zsákmányt ejteni, ami nagy előny számára. Ugyanis a madarak nem kell megtanuljanak repülni, de a ragadozó madaraknál a táplálék megszerzése már tudomány, amit viszont el kell sajátítani. Ezért is nehéz feladat a nagyon fiatal ragadozó madarak gondozása, mert meg kell tanítani őket élelmet zsákmányolni.

A vércse Uzonba került Ambrus László ornitológushoz, egy tágas röpdébe, ahol szakszerű ellátásban részesült. Majd pár nap múlva hív telefon és közli: „a vércse egeret fogott!” Ettől kezdve folytathatta szabad életét a vércse, és mivel vonuló madár, lehet, hogy eddig már valahol a Földközi-tenger partjainál lovagolja a szelet.

Kelemen László