Egyetértés a gyereknevelésben

„Tisztelt Papp Adolf! Nagyon sokat veszekszünk társammal a gyermeknevelésen. Nagyon sokszor ellentétesen gondolkodunk, és nem tudjuk, hogy mi lenne a helyes eljárás. A legtöbb nézeteltérésünk abból akad, hogy amiben én egyetértek a gyerekkel, azt a férjem nem támogatja; és ebből sok veszekedés származik. Hogyan lehet ebből a helyzetből kimászni, hogyan lehet ezen a helyzeten javítani, önök mit ajánlanak?”

Tisztelt kérdező! A gyermek megszületésétől kezdve nagyon sok kérdést teszünk fel magunknak azzal kapcsolatosan, hogy hogyan neveljük a gyermeket, és kinek a nevelési elve, mintája érvényesüljön. Amikor a nő és a férfi összeházasodik, mindketten hozzák a családi mintáikat, azokat a szokásokat, amelyeket az eredeti családjukban eltöltött idő alatt megtapasztaltak. Mind a két fél úgy gondolja, hogy az a normális, amit az ő családjában tanult meg.

A szülők úgy gondolják, hogy az helyes, amit megtanultak gyerekkorukban. Persze vannak kivételek is, olyanok akik, azt tartják, hogy mindennek pontosan az ellenkezőjét kell tanítani a gyerekeknek, mint ahogyan azt neki tanítottak.

Vitás, nem egyértelmű esetekben nemcsak a szülőknek van nehéz dolga, hanem a gyerekeknek is, hiszen kire hallgasson, melyik szülőre, ha azoknak ellentétesek az elvárásaik? Sajnos sok esetben a szülők a gyermek előtt oktatják ki egymást, mondanak véleményt egymás elvárásairól, ami egyáltalán nem hatékony. Hasonlóképpen, amikor a gyerek előtt szidjuk a másik szülőt, akkor a gyereket nagyon rossz helyzetben hozzuk, mert ilyenkor azt kérjük tőle, hogy szövetkezzen velünk, és neki nehéz eldönteni, hogy most kinek a partjára álljon, hiszen mindkét szülő fontos számára.

Nagyon fontos, hogy mit és hogyan mondunk a gyereknek, de még annál is fontosabb az, hogy mit cselekszünk. A gyerekek a cselekvéseinket másolják le, és azokat veszik komolyan, mert azt látják. Abban az esetben, ha a cselekvéseink ellentétesek azzal, amit mondunk, a gyermek nagyon összezavarodhat, és nem érti, miért mondunk egyet, és cselekszünk mást. A gyermek azt éli meg, hogy a szülő kommunikációja nem hiteles. Ez olyan, mint amikor a cigarettázó édesapa rászól a gyerekére, hogy „fiam, ne cigarettázz, mert az nagyon ártalmas”, vagy „ne játssz egész nap a számítógépen, mert az rengeteg idődet elveszi”, miközben ő maga is egész délután a számítógépen játszik, miután hazatért a munkából.

A gyerekek a viselkedést a családtagokhoz való viszonyulást (anya–apa kapcsolatot, a párkapcsolatot, anya–gyermek kapcsolatot, apa–gyermek kapcsolatot) a szülőktől tanulják el, és felnőttkorukban azt alkalmazzák. Az lesz számukra a normális viselkedés. Legtöbbször a gyerekek ott buknak el, ahol a szülők nem tudtak hatékony mintát mutatni a megoldásra. Az egyik ilyen buktató lehet az, amikor az egyik szülő szövetkezik a gyerekkel. Ez abban nyilvánul meg, hogy az egyik szülő társként kezeli a gyermeket, miközben a másik szülőt gyermekszerepbe szorítja. Ez a helyzet teljesen felborítja a család működését, és nagyon sok problémát okozhat a családtagoknak.

Egy másik buktató, amikor a szülők nagyon gyakran veszekednek, szidják egymást a gyerek jelenlétében, és anyai, apai szerepeikre tesznek negatív megjegyzéseket, mint például: miattad olyan a fiunk, lányunk, te kényeztetted örökké, és lám, mi lett belőle stb. Ezekben az esetekben a gyermek azt éli meg, hogy Ő nem elég jó, és legtöbb esetben önmagát hibáztatja. Nagy a veszélye, hogy olyan bandába, csoportba keveredik, amely a negatív viselkedést díjazza, és a gyermek azzal azonosul (alkoholizálás, drogfogyasztás, szerencsejáték- vagy számítógép-függőség stb.). Sajnos nem tudok minden lehetséges buktatóra kitérni.

A leghatékonyabb az, ha sikerül a szülőknek közös elképzelés alapján elfogadott gyermeknevelési szabályokat, elvárásokat megbeszélni, megegyezni és betartani. Ha mindemellett sikerül elkerülni azt, hogy a gyerek jelenlétében dühösen próbáljanak egyezkedni, az már főnyeremény a gyerek és a család jövőjére nézve.

Nagyon hatékony lehet az, ha a gyerek kéréseire nem azonnali választ adunk, hanem azt válaszoljuk, hogy előbb meg kell beszélnem édesanyáddal vagy édesapáddal, közösen eldöntjük majd. Ebben az esetben képviseljük a másik szülőt is, és ezzel azt üzenjük a gyereknek, hogy a mi családunkban a szülők közösen hoznak döntést, és vállalnak felelősséget, Így teremtik meg és tartják meg azt a biztonságot, amelyre minden lelkileg egészséges gyereknek szüksége van.

Ha ezt nem sikerül megvalósítani, akkor próbálják meg szakember segítségével.

Olvasóink levelét párkapcsolati és családi problémákkal kapcsolatosan (névtelenségük megőrzésével) továbbra is várják a office.pronobis@gmail.com e-mail-címre a Pro Nobis Egyesület családterapeutái, Papp Adolf és Balázs Réka.