Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyre többet isznak a nők

Egyre többet isznak a nők Életmód

Drasztikusan emelkedett a nők körében az alkohol miatti halálozások száma.

Hirdetés
Hirdetés

A National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism nevű szervezet az alkohol okozta károsodások miatt elhunyt emberek halotti bizonyítványait vizsgálta 1999 és 2017 között, a kutatásuk pedig érdekes eredményt hozott. Megállapították, hogy a közel húsz évet lefedő időszakban a társadalom egészét nézve 51%-kal emelkedett az alkoholfogyasztás miatt elhunyt emberek száma, ez az arány a nőknél pedig még hajmeresztőbb eredményt mutat: 1999 óta 85%-kal több halálesetet regisztráltak.

A vizsgálat konkrét számokkal is alá tudta támasztani az eredményt: 1999-ben 7 662-en, míg 2017-ben 18 072 nő halt meg az alkohol negatív hatásai miatt. Ez egy hihetetlenül magas szám, de sajnos azóta is csak folyamatosan emelkedik – a kutatóknak még nem sikerült pontosan rájönniük, miért is választják egyre többen az italt, de főként pszichológiai és társadalmi okokat sejtenek a háttérben.

Egyértelműen betegségnek tekinthető az alkoholizmus, hiszen a testre és a lélekre is hatással van, szerencsére azonban megfelelő kezelések mellett enyhíthetők és gyógyíthatók a tünetei. Az alkoholfüggőség jelei akkor mutatkoznak meg a legláthatóbban, ha valakinek egyre többet és többet kell innia ahhoz, hogy a kívánt hatást elérje, vagy már elvonási tünetei is lépnek fel ivás nélkül. A függőségnek több stádiuma létezik, a testi tüneteket a harmadik állapotban tapasztalja meg igazán az ember, ilyenkor már elképesztően nehéz a leszokás az elvonási tünetek miatt.

A kontrollvesztés, a makacsság is gyakran előfordul egyébként az érintetteknél, valamint az, hogy bármilyen probléma adódik, azt az itallal próbálják megoldani. Az alkoholizmusból legtöbb esetben van kiút, viszont rögös az út, és teljes akaraterő, elhivatottság kell hozzá. A család és az orvosok segítő ereje óriási löketet tud adni, valamint az addikcióból közös erővel gyógyuló közösségeket is érdemes felkeresni, hiszen a sorstársak történetei nagy hatással lehetnek a betegségre.

(nlc.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás