hol rendel a doktorno mert ugy erzem visszajaro paciense lehetnek? 🥰
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Lőrincz Hanna sepsiszentgyörgyi dietetikus éppen egy zsúfolt időszak előtt áll: sokan kifejezetten a téli ünnepek után fordulnak táplálkozási szakértőhöz, elsősorban azért, mert nem elégedettek a kinézetükkel, fogyásra vágynak. Érdeklődésünkre kihangsúlyozta, legtöbben a külsőségeket helyezik előtérbe, márpedig a súlyproblémákat sokszor egészségügyi gond okozza. „Ha az karban lenne tartva, a kezdőleges célt is el lehetne érni, de sajnos sokaknak nem az egészség a fontosabb” – fogalmazott a dietetikus.
A táplálkozási szakértő szerint jelentős számban vannak, akik már-már elérhetetlen, egészségkárosító fogadalmakat tesznek az újévre, csak azért, hogy néhány kilogrammal kevesebbet mutasson a mérleg – de a számok még nem elegendőek ahhoz, hogy kívül-belül jól érezhesse magát az ember. „Minden, ami erős szabályokat von maga után, megtiltja a kedvenc ételeink fogyasztását, éhezéssel, túlhajszolással jár, csak rövid távon nyújthat látszólagos megoldást, de hosszútávon nem fenntartható, és káros lehet az egészségünkre” – részletezte. Kiemelte, ehelyett érdemes jobban odafigyelni a táplálkozásra, és első körben pótolni a hiányosságokat, például több zöldség- és vízfogyasztás.
Sokan érzik magukat vétkesnek a zsírokban és hozzáadott cukrokban gazdag ünnepi menüsorok elfogyasztása után, a szakértő szerint azonban semmi ok az aggodalomra, amennyiben ezeket az ételeket csak bizonyos alkalmanként fogyasztja az ember. „Ezzel szemben ha bő olajban, zsírban készült, sok kenyeret igénylő ételekben, süteményben, nasikban gazdag a mindennapi étrend, érdemes elgondolkodni a változtatáson” – fogalmazott. Ehhez viszont kitartás kell, az újévi fogadalomkor tett kezdeti lendület pedig igen gyorsan lankad. A szakember állítja, tudatosan kell hozzálátni a változáshoz, ki kell tűzni a célokat, de ami még ennél is fontosabb: türelmesnek és kedvesnek kell lenni önmagunkkal szemben. „Szerintem sokat segít, ha kisebb célokat tűzünk ki, legyen az heti 50 milliliter vízzel több, 10 perccel hosszabb séta, egy-két zöldség bevezetése az étkezésekhez, mivel ezek könnyen tarthatóak és egyszerűbb szokást alakítani belőlük” – mesélte, azonban kihangsúlyozta, hogy a célokat nem érdemes időponthoz kötni, mert a hozzáigazodással járó stressz gátat szabhat a kivitelezésnek. Az elsődleges cél pedig mindig legyen a hízást kiváltó ok megszüntetése, és ne a tünetek kezelése.
Számos olyan termék található a piacon, amelyeket tisztítókúrák hatásos hozzávalójaként reklámoznak, a táplálkozási szakértő szerint viszont ezekre nem érdemes költeni. „Aki figyelmes volt biológia órán, az tudja, hogy a szervezetünk méregtelenít. A májunk, veséink, tüdőnk, bőrünk, beleink végzik ezeket a feladatokat. Valami, amit beviszünk – legyen az étel, táplálék-kiegészítő, bármely cég túlárazott porállagú készítménye –, nem fog seprűt ragadni és takarítani a testünkben” – fogalmazott. Ennek ellenére az említett szervek munkáját segíteni és nehezíteni is lehet a táplálkozási szokások által.
A másik, igen népszerű tévhit, hogy az úgynevezett megvonásos diéták hosszútávú csodát tesznek az ember testével. Lőrincz Hanna elmondta, hogy sokan fordultak már hozzá szélsőséges fogyókúrák után, amelyek éheztetéssel, megvonással jártak, sokakat különböző cégek reklámjai kebeleztek be és hitették el velük, hogy egyes termékekkel csak úgy olvadhatnak az emberről a kilók. Ezért a szakértő javasolja, hogy körültekintően tájékozódjanak azok, akik változtatnának az életmódjukon és számoljanak a különböző, hihetetlen eredményeket reklámozó fogyókúrák veszélyeivel. „Az ilyen diétákkal járó alacsony energiatartalmú étrendek tápanyaghiányhoz vezetnek, ami pedig fáradtság, erőtlenség, hajhullás, rossz közérzettel járhat, és hosszútávon betegséghez is vezethet” – hívta fel a figyelmet a dietetikus.
Az étkezés mindenki számára létszükséglet, ezért a szakember szerint mindenképpen pozitív érzelmeket kell kötni hozzá. Amennyiben az életmódban jelen van a „csalókaja” vagy „csalónap”, addig állandó a stressz és a fölösleges bűntudat, ezektől pedig mihamarabb búcsút kell venni, helyette a testet és lelket egyszerre kell táplálni. Így egy gyorséttermi hamburgert is elfogyaszthat az ember lelkiismeret-furdalás nélkül, hiszen az tartalmazza az energiához szükséges szénhidrátot, de a legtöbbjében van fehérje és zöldség is, sőt, általában társaságban fogyasztja azt. „Így a szerzett élmények, emlékek által a lelkünk is táplálkozik. Ne rontsuk el az ételek vagy az együtt töltött idő értelmét magunkban” – nyomatékosította Lőrincz Hanna.
Tehát egyetlen élelmiszer sem okozhat problémát egy egészséges, allergiával és ételintoleranciával nem rendelkező személy esetében. A táplálkozási szakértő vallja, hogy egészség nem létezik egyensúly nélkül, egyensúly pedig nem jöhet létre a kedvenc ételek nélkül, legyen az karfiol vagy sültkrumpli. A kulcs a mennyiségben és a fogyasztás gyakoriságában rejlik, valamint a figyelmes tájékozódásban és az önismeretben.
A kérdésre, hogy melyek lehetnek az egészségtelen életmód leggyakoribb következményei, a szakértő az anyagcserezavarokat nevezte meg. „Ide tartoznak a prediabétesz, inzulin-rezisztencia, a pajzsmirigy-betegségek, a cukorbetegség, és a metabolikus szindróma, ami a magas vérnyomás, elhízás, magas koleszterinszint együttese” – sorolta.
Lőrincz Hanna szerint érdemes táplálkozási szakértőhöz fordulni a már meglévő egészségügyi problémákkal (például cukorbetegség, pajzsmirigyproblémák, zsírmáj, stb.), esetleg kellemetlen emésztési tünetekkel (puffadás, székrekedés, reflux, stb). De akkor is érdemes dietetikus véleményét kérni, ha valaki tisztább képet szeretne nyerni a táplálkozásáról, az egészségesebb étkezésről, vagy elkerülné a családban öröklődő egészségügyi gondokat.
hol rendel a doktorno mert ugy erzem visszajaro paciense lehetnek? 🥰
Azt hozzá kell tenni, hogy a zöldségek meg a műtrágyától kezdve minden permetszerrel tele vannak, belsőszervi elváltozásokat, daganatokat okozva. Inkább vagyok kövér, de a mértékletességgel elkerülhető az elhízás.
Nyugathoz képest látszik hogy ez a tudomány is nálunk még gyerekcipőben jár én két hónapja keto diétával fogytam 20 kilót ugyhogy húst szalonnával ettem
Egészségesnek vélt csupa egészségtelen ételek kaphatóak ma. De ünnepekkor minek kell annyit enni, mint a viziló?
Meg egy pár nap kimegy a lencseleves hatása és visszatérünk a fogadalmak nélküli szürke valóságba. Ne áltassátok már magatokat újév eleji marhaságokkal.
Minden eladó ebben a világban. A sok akaratgyenge megveszi kemény pénzért a csodagyógyszert, ami majd fogy helyette! Vagy ideig-óráig koplal, hogy majd a megtévesztett szervezet kétszer annyit szedjen fel. Mert sétálni, túrázni, sportolni (akár otthon is) nem akaródzik az elpuhult fogadalomtevőnek,Inkább bejelentkezik egy Facebook challenge-re, mert az olyan,, menő”.Pedig a recept egyszerű:több kalóriát használj el, mint amit táplálékkal beviszel a szervezetbe. Ilyen egyszerű az egész. Vasakarat, ez a recept!
ujevi fogadalmamban megfogadtam hogy lemondok a nokrol mert mindig tonkretesznek anyagilag es erzelmileg. de amikor meglatom hogy ilyen szepen mosolyognak ram mint a doktorno a kepen akkor mindig bunbe esek. erre tudna esetleg valami gyogymodot? meg hason aludni sem tudok ilyenkor 😜👉🥒