Elvárások szorításában

Tizenöt és hetvenöt éves kora között biztos mindenki belegabalyodik az elvárások szorításába: gyermekként a szülőknek, fiatalon a párjelölteknek, majd a házastársnak, a főnöknek mindig meg kell felelni. De valóban mindig? Meddig? Milyen áron? – ezeket a kérdéseket boncolgatta tanulságos és szórakoztató módon a Nyitott Akadémia legutóbbi rendezvényén Almási Kitti klinikai szakpszichológus a sepsiszentgyörgyi unitárius templom zsúfolásig telt termében.

− Rengetegen fordulnak hozzám kihagyott életlehetőségeik terhe miatt, mert olyan emberek veszik őket körül, akik folyamatosan elvárásokat támasztanak feléjük. Pedig az önazonosság, a nemet mondás nagyon kellemes és felszabadító érzés lehet – indokolta témaválasztását a népszerű előadó, aki saját YouTube-csatornáján közzétett videóiban is számos problémát boncolgat röviden és közérthetően.

Hogy milyen helyzetekben szorít a megfeleléskényszer az elvárásoknak? Elvárhatnak a rokonok vacsorára, együtt ünnepelni karácsonykor, lehet túlórázni, mert a főnöknek meg kell felelni, és randin is meg lehet feszülni, hogy eleget tegyél a másik, talán nem ismert, talán általa sem azonosított elvárásainak. Almási Kitti videói alatt a kommentelők is sok kéretlen tanácsot, elvárást fogalmaznak meg arról, hogyan, miről kellene a beszélőnek beszélni, vagy hogyan kellene öltözködnie.

– Miért lehet fontosabb az, amit más akar, mint amit én akarok, amit te gondolsz rólam, mint amit én véghez akartam vinni? A kérdésen mindenkinek el lehet gondolkodni.

A pszichológus úgy gondolja, ezek az elvárások gyermekkorunkból erednek. Akkor a felnőttek visszajelzései segítettek minket az eligazodásban, ezek jelentettek fogódzót. Akkor is nagyon fontos, hogy a szülők ott ülnek-e az óvodai ünnepélyen, az iskolai sportversenyen, ha egyébként száz más ember szurkol valakinek. De ha a szülők ebben az időben nem kifejezetten arra nevelnek, hogy merj önmagad lenni, mert így is jó vagy, büszke vagyok rád – és szemtől szemben ennek teljesen más a hatása, mintha idegennek, ismerősnek dicsérni meg a gyereket. Ha az mérce, hogy ne szóljanak meg a szomszédok, ha szülő nem támasza a gyerekének, akkor a gyerek minden erejével megfelelni akar, hogy majd ő is meríthessen érzelmileg a szülőből. Boldogtalan, alkoholista, bántalmazott vagy csak érzelmileg éretlen szülők mellett ez sokszor előfordul, a gyerek pedig nem akar a szülő terhére lenni, láthatatlan, koravén lesz, illetve végtelenül szomorú és magányos, mert önmagát sorvasztja el, hogy segíthessen a szülőnek, mert nem járja végig az utat, hogy magát megtalálja, hogy bizonytalanságában megerősítsék. Belőlük lesznek majd a kihasznált, a főnök kedvére cselekvő, önként is túlórázó alkalmazottak.

Tipikus példája az elvárások szorításában kisiklott életnek, amikor nagyon sokan azért lesznek valamik, valakik, mert a szülők kimondva vagy kimondatlanul csak annak örülnének. Bár a felmérések szerint e tekintetben szinte 100%-os a tolerancia, az csak addig tart, míg nem a szülő saját gyerekéről van szó, annak döntését kell elfogadni. És bár szóban ezt sokszor kimondják, „az legyél fiam, ami szeretnél”, az érzelmi elfogadás nélkül kimondott engedély még nagyon sokáig megterheli a felnőtt gyermeket. Többhónapos terápiába is kerülhet a szülőknek, hogy ezt az elfogadást át is éljék, közvetíteni tudják, felszabadítsák a gyermeket, hogy az legyen, aki ő akar lenni, derült ki Almási Kitti előadásából.