Emléktábla

Három napon és három éjen át (teljes népmesei hosszban) tartott Gyergyószentmiklóson a Nemzetközi Örmény Diaszpóra Fesztivál. Volt itt kőkereszt- és emléktábla-leleplezés, örmény étel- és konyak-kóstoló (Ararátot még mindig inkább hegy formájában szeretem, de ez csakis az én fura ízlésem számlájára írható), kultúrműsor és Musa Dagh musical.

Mindezen eseményekből személyesen is érintett az emléktábla-avató, ugyanis ugyanabban a házban morzsolom napjaim sorát, amelyben Ákoncz-Kövér István született és élt, mindaddig, míg el nem került a mechitarista rend velencei központjába. Nagy örömömre, végre méltó emléket állítottak e méltánytalanul feledésbe merült kiváló férfiúnak, az örmény kultúra és tudomány kiemelkedő alakjának, akinek építő egyházi munkája mellett, tudományos és irodalmi munkássága sem elhanyagolható.

Számomra igazán fontos, hogy a mában éljünk, ugyanakkor a múltról sem kell elfeledkeznünk, nagyjainknak nem csak nyomdokait kell követnünk, hanem emlékeznünk is kell rájuk. Aztán, ha az ember lánya egy ilyen régi, történelmileg fontos szellemekkel benépesült házban él, igazán nyugodt szívvel inkább egy márványtáblán néz szembe elődeivel, mint a félhomályos, boltíves, zegzugos pincében.

Mai ajánlatom pedig stílusosan az örmény paradicsomszószos, alias lecsós (paradicsom, csípős zöldpaprika, petrezselyem) sült csirkecomb.

SzakÁ(rus) Cs(illa)