Gondolatok a konyhában – Csiga

165 éve, 1854. március 10-én állították bitófa alá a székely vértanúkat, a marosvásárhelyi Postaréten. A kivégzés egyben megalázás is volt, mivel a kötél általi halált már a középkorban is megszégyenítésnek tartották, az akasztás kifejezetten a gazemberek büntetése volt.

Ez lehetett az osztrákok válasza Nagyváradi Horváth Károly (ki a felkelésben Háromszék főparancsnoka volt) kijelentésére, miszerint a becsületes székely népet „a német nem fogja megtanítani” soha, hogy talpnyaló, szolgalelkű legyen. „Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen, ezt hitték, vallták s haltak érte híven” – mondotta Jókai Mór. Károly 25 évet élt. Dédnagyanyám nagybátyja volt. Számomra ő a Szabadságharcos. Ezen a napon a gondolataim felé szállnak. Vajon elégedett lenne, ha lenézne ránk? Azt az életet éljük, amiért ő meghalt? Hiszünk valamiben annyira, hogy meg is halnánk érte? Szabadok vagyunk, vagy csak szabadosak? Erősek vagyunk és becsületesek? Adja a fennvaló, hogy túlnyomó többségünk igennel válaszolhassa meg ezeket a kérdéseket!

Emlékeztetőként meg, míg a fenti magvas gondolatok száguldoztak a fejemben, néhány, a puhatestűek törzsének legjellemzőbb tagját sütöttem remekbe, mellyel csakis a tányéron szeretek – szeretnék ezután is – farkasszemet nézni. Díszítő elemként birsalmát és szedret használtam.

SzakÁ(rus) Cs(illa)