Gondolatok a konyhában – Málé

Ködpamacsokat eregető tarlók mellett suhanok, hátterében szürke óriásokként álldogáló fenyőőrök tűnnek fel a gomolygó tájban. Amikor utoljára erre jártam, nálam is magasabb kukoricarengeteg fürdött a nap sugaraiban.

A kukorica azóta kamrákba vándorolt, a mezőn már csak a földből kikandikáló gyökértövek őrzik emlékét. Félelmetesen gyönyörű a táj, a borzongás arra sarkall, hogy hazafelé vegyem az irányt, mielőtt légcsövem szokásos reakciójaként ugatásnak hangzó köhögésbe nem kezdek, melynek nyomán egy teljesen más járművel, teljesen máshova jutok.

Konyhám meleg biztonságában is elmélkedhetek kukoricánk sokszínűségéről (természetesen Jancsit sem feledve), hálatelt szívvel gondolva a bátor hajósokra, kik lehetővé tették Európába való jutását. Nálam a kukorica olyan ételben is szerepel, ahol egyébként nem is kellene, ugyanis nagy fogyasztója vagyok mindenféle változatának. Pár napja a feledésbe merült málét próbálom reprodukálni, gyermekkorom egyik gyakran fogyasztott édességét. Egyelőre még nem sikerült elérnie a kellő magasságot, kicsit ropogósabb és tippadtabb, mint a nagyanyámé, de kellő kitartás nyomán fog ez még javulni!

Hozzávalók: két csésze kukoricaliszt, egy csésze búzaliszt, 2 tojás, egy csésze cukor, 2 csésze tej, fél tasak sütőpor.

Az alapanyagokat összekevertem, és lassú tűzön kb. egy órán át sütöttem. Félidőben a tetejét vaníliacukros tejföllel kenegettem.

Berszán-Árus Csilla