Gondolatok a konyhában: Ökörtej

Azt hiszem nem egyedül küszködök azzal a megoldhatatlan problémával, hogy elmennék itthonról, de nem lehet. Kőhajításnyira zöldellnek az erdők, de mindhiába, egyelőre csak kis kertecskémben szívhatom a nem túl oxigéndús – jó lenne egy igazi, nagy zápor – levegőt.

Lakásaink hasonlókká váltak egy jól záródó kuktához, melyből egyre fogy a türelem, és mikor ez teljesen elillan, kezdetét veheti egy nem túl szép, új világ. Jó lenne elkezdeni idegosztályoknak, szenvedélybetegek gyógyítására szakosodott intézményeknek, rászorulók étkeztetésével foglalkozóknak gyűjteni, halkan tanácsolva mindezt azoknak a politikusainknak is, akik szégyenszemre most is saját arculatuk építésével foglalkoznak!

Szabadidőmben (többek között) addig is olcsó, könnyen elkészíthető eledelek tanulmányozásával foglalkozom, hogy ha eljön az idő – és még élek, valamint megtehetem – akkor ilyesmikkel örvendeztethessem meg nálam kevésbé szerencsés polgártársaimat. Álljon itt elsőként egy olyan egyszerű, de különleges étel, melynek őshazája az Erdélyi-középhegység, készítői pedig az amott élő pásztorok voltak. Hogy a név honnan ered, az a múlt ködébe vész, annyit mindenképp tisztázhatunk, hogy miként az ökörszem sem az ökör szeméből készül, az ökörtejet sem az ivartalanított bika adja (ráadásként, míg az ökörfarok a fazékba kerülhet, az ökörfarok-kórét inkább a vázába helyezzük, hacsak nem teaként fogyasztjuk).

Hozzávalók: 15–20 dkg tökmag, hideg víz. A száraz tökmagot megpörköljük, famozsárban (eredeti recept szerint) összetörjük, majd nem túl sűrű szitán átszitáljuk. A tökmaglisztet hideg vízzel összekeverve, tejsűrűségűre főzzük. Forró puliszkával tálaljuk.

SzakÁ(rus)Cs(illa)