Gyergyói szóló szőlő

Helyesebben gyergyói szőlőről szóló történet (aki meg elmeséli, talán lehetne a mosolygó alma: kerekdedsége alakulóban, a nagy hidegre való tekintettel jó piros, és mivel nem tömbházban lakik, mosolyog, tudniillik jó melegek a fűtőtestjei).

Mindnyájan tudjuk, hogy a Gyergyói-medence termőföldjeiben igen finom krumpli terem (pláne, ha beültetik!). Ez nem egy szőlőtermő vidék, de hát a székely ember, aki ugyebár a jég hátán is megél (jelenleg is élesben megy a dolog), feltételezte, hogy ugyanez érvényes a szőlőre is, talán így születhetett meg az általam gyergyói szőlőnek keresztelt új faj. Sokáig úgy gondoltam, nagymértékben csak a házfalak díszítésére alkalmas, ugyanis a termése emberi fogyasztásra nemigen javasolható, lévén összetevőinek túlnyomó része mag és héj.
De tévedtem! Mert idővel rájöttem, hogy ha az ember kellő erővel préseli, hajlamos némi levet is kibocsátani magából, és ebből igen finom szőlőkocsonya készíthető (meg mondjuk, ha megbetegednék, talán valamiféle bor is). Ha meg ugyanaz az ember ezt még össze is főzi egy tejszínes pudinggal, majd a végeredmény védelmezően ráterül egy piskótatetőre, máris elmondhatjuk, hogy elkészült a vasárnapi desszertünk. Piskótánk sülhet tortaformában, az ünnepi alkalmat hangsúlyozandó, sőt tehetünk rá tejszínhabot is, korona gyanánt.

SzakÁ(rus) Cs(illa)