Ha rajtam múlik, elhervadok

Piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy… jár egy… keksz? Gyerekként mindig izgatottan vártam a húsvétot. A sült bárány illata, a piros tojásfesték, a gőzölgő kalács, az ünnepi szentmise jelezte közeledtét. Soha nem vallottam be, de tűkön ültem hétfőig, vajon az osztálytársaim, barátaim, az iskolában „kiszemelt” fiúk eljönnek-e meglocsolni? Egész nap vártam egy-egy legényre, majd fülig ért a szám, amikor végre beléptek a kapun kisebb-nagyobb csoportokban. Készültem minden színű főtt és csokitojással, édesanyával rendszerint sütöttünk valami finomságot, elő volt készítve az üdítő a fiúknak, pálinka és bor az apukáknak.

A nap végére úgy illatoztam a különféle parfümöktől, mint egy két napja vízben ázó, tavaszi virágcsokor. Minden édesanya más-más kölniről mondott le arra az évre, hogy kisfiának legyen, amit ellocsolnia. Némely édeskés illat még él az emlékezetemben. Mindig reméltem, hogy a házból kiérve kapok egy kis vizet is a nyakamba – akármennyire rosszul esik abban a pillanatban, mégis az az igazi, hagyományos locsolkodás.

Aztán lassan-lassan kopott a lelkesedésem, valószínűleg nem csak az enyém, hanem a legényeké is. A falumban már csak a néptáncos fiúk tartják a hagyományt, de mivel én nem vagyok a csoport tagja, illetve nincs is közülük való párom, a mi kapunkat elkerülik. Így évek múltán hozzám már csak a keresztapáim jöttek, majd ők sem, csak az egészen apró, még selypítő fiúcskák a családból. Egy ideje már nem festem, csak vásárlom a tojást, a picik nem titkolják csalódottságukat, ha Kinder helyett festettet nyújtok át nekik.

Nem is tudom már, hogyan kell locsolót fogadni. Elképzelem, ahogy állok az előszobában, hallgatom a gondosan megtanult versecskét, hagyom, hogy rám permetezze a kölnit, majd behívom, leültetem, megkínálom, mosolygok, cseverészek. Az egész olyan furcsa és kínos.

Bevallom, most is jól jön nekem a pandémia. Sajnálom, mélységesen, de ahogyan tavaly sem, idén sem fogadhatok locsolókat, mert hát a szabályok meg az egészség… Bizony-bizony, ez nagyon szomorú, elfogadhatatlan, ajaj-ujuj, bánom én is nagyon!